Mintegy negyven, a jelenkori magyar művészet generációit – a pályájukat a múlt század hatvanas-hetvenes évtizedeiben indító nagy öregeket, a későbbi időszakokban fellépett, mai középnemzedéket és a fiatal korosztályt – képviselő alkotók munkáit sorakoztatja fel a SZÍN – FORMA – TÉR című, a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben rendezett őszi kiállítás.
A tárlat címébe foglalt SZÍN és a TÉR között jelölt FORMA a képi és a plasztikai jelenségek együttes megjelölője: a festők és a grafikusok mellett a kiállítók legnépesebb csapataként a szobrászok és a szobrászati indíttatással dolgozó üvegművészek regisztrálhatók. A síkba komponált és a térbe illesztett munkák a XX. századi művészet konstruktív-geometrikus szemlélettel jellemezhető azon hagyományához kapcsolódnak, amelynek alapjait modern szellemű alkotásaikkal Kassák Lajos és Moholy-Nagy László vetették meg, s amelyet aztán néhány magányosan dolgozó mester mellett a Budapesti Műhely és a Pécsi Műhely alkotóinak, és a Csiky Tibor szobrászművész munkássága és szervezőtevékenysége áramkörében kialakult műhely művészeinek működése révén bontakozott ki, majd erősödött meg. Konstrukció, szerkezet, struktúra, geometrikus absztrakció, redukció, minimalizmus, jelszerűség, emblematikus sűrítés, tiszta, már-már egzakt komponálás – talán e jelzőkkel és jellemzőkkel írható le legérzékletesebben az a művészetünkben napjainkig oly erőteljesen jelenvaló áramlat, amelynek alkotóit és alkotásait a kifejezés fogalmisága, az anyagalkalmazás újszerűsége és sokszínűsége, és a technikai kivitelezés különössége, sokszor egyedisége jellemez és fűz viszonylagos egységbe. A kivétel nélkül az elvonatkoztatás, legtöbbször a geometrikus absztrakció birodalmában kalandozó, a sík- és térgeometrikus elemek – négyzet, téglalap, háromszög, kör, kocka, hasáb, henger, gömb stb. – hangsúlyaira és variációira alapozott művek körében fontos felhívnunk a figyelmet a kemény és a lágy, a szikár és az oldott kifejezés egymástól elváló kifejezésére: zárt rendszerek és megnyíló struktúrák jelennek meg egymás mellett, az éteri szintézis és a költői vallomás feleselget egymással. De a gazdag, erőteljes műveket felvonultató együttes stilisztikai egysége, szemléleti összhangja nem vonható kétségbe.