Az acb Galéria büszkén mutatja be Kuchta Klára kiemelkedő jelentőségű műveit a falai között megrendezésre kerülő első önálló kiállításán. A művész növényi rostokból 1968 és 1973 között készült művei 1975-ös genfi bemutatásuk óta most először kerülnek újra együtt a nagyközönség elé. A művekkel együtt a közönség is végigjárhatja a művész által megtett azon utat, mely a síkbelitől a térbeli gondolkodásig vezet, Kuchta ugyanis mélyen beleásta magát a mélység és a tömeg problematikájába, valamint a szizálkenderből szőtt anyag térbeli tulajdonságaiba.
Kuchta aktívan részt vett a késő hatvanas évek magyar textilművészetének formai és konceptuális megújításában, ami lehetővé tette, hogy a médium túlnőjön hagyományosan dekoratív megítélésén, és az absztrakt művészi kifejezés csatornájává váljon, ezzel is ellenállva a hivatalos esztétikai ideológia által támogatott szocialista realizmusnak. Miután 1971-ben a svájci Genfbe költözött, Kuchta nemzetközi elismerésre tett szert a lausanne-i Biennale de la Tapisserie falkárpit-biennálénak köszönhetően, ahol olyan művészek társaságában állított ki mint Denise Emery, Magdalena Abakanovicz és Jagoda Buić.
Megnyító: 2019.04.18. 19:00