Az új világhelyzetben ez az eseményalapú összművészeti alkotás sorozat kioltódott. Elérte nullpontját. A feltűnésből az eltűnésbe… (2015-2016-2017-2018-2019-) A Tájidegenség elérte célját és Tájbarátivá vállt. A Glóbuszra ható erők körbe értek, mind egyek vagyunk.
A Tájidegen – Művészeti Szabadnapok egy eseményalapú projekt, amelynek az 5 év alatt kitapintható a kezdő és a végpontja, azon belül is intenzitásának csúcspontja: 2017, és erejének egyensúlyba állása: 2019. Az 5 év alatt közel 300 művész, alkotó és több, mint 1500 érdeklődő vett részt 12 emblematikus helyszínen a programokon és a táborban.
Minden résztvevő, alkotó, támogató, meghívott előadó szellem és hely együtt hozta létre azt, és ez által annak szellemi tulajdonosai is.
Az eredetileg is 2020-ban befejezni tervezett, közös alkotásunk minden kozmikus összhatással együtt végkép lezárul. Ahogy egy hagyományos kiállításnál, így egy közösségi, idő alapú munkánál is fontos a finisszázs gesztusa. Szeretném invitálni a Tájidegen „alkotóit” egy közös, összegző, intermediális Tájidegen munkák gyűjteményének létrehozására.
Visszanézni és meglepődni, messzebbről látni az 5 év személyes és kollektív hatásait, ugyan olyan fontos, mint megélni azt. Fotók, dokumentációk, egyéni munkák, performance-ok, memoárok, és a Tájidegen hatása alatt létrejött egyéb munkák gyűjtésébe és rendszerezésébe fogunk bele, amire a jelentkezéseteket a tajidegen@gmail.com-ra várja W. Horváth Tibor.
A „minden művészet” és „mindenki művész” elvet követve nagyon fontosnak tartjuk az eseményen való nem művészettel foglalkozó látogatók, közreműködők munkáit, írásait is.
A téridőt letapogatva kívánunk egy mindenki számára áttekinthető és hivatkozható archívumot létrehozni.
Természetesen alkotói energiánk nem hagyja el az Alpokalját. Egy új Művészeti Szabadnapok projekt fog következni, új név és új koncepcióval, de hasonló szellemben. Ahogy a Vissza a Jövőben című filmben írják: To Be Continued…