Forgács legújabb kiállításán három egymással a mélyben összefüggő sorozatot állít ki, 14 fotót, 7 videót és 7 festményt. A Kávézacc sorozat szétfolyó véletlenségének képeiből akár a jövő is kiolvasható, Forgács fotóin viszont ez egy megfogható valóság, a csésze korlátai közé szorított fekete szemcsék mozgástere adva van, nem tágítható.
Videói zen-naplórészletek, egy-egy pillanat megfigyeléseinek lenyomatai. A művész mozgástere a fotográfuséhoz képest megnő, a táj úgy szűkül és tágul, ahogy azt Forgács kreálja, ugyanúgy, ahogy az utcán ugráló béka mozgását, még ha áttételesen is, a video rendezője irányítja.
A kiállítás legnagyobb meglepetése Forgács új festménysorozata. Bár Forgács a Képzőművészeti Főiskolát szobrász szakon kezdte és húszas éveinek közepéig festőnek is készült, az ecsetet mégis letette. Közel 15 év után nyúlt újra a vászonhoz és kezdett dolgozni a most kiállított művein. Festményeinek alap inspirációi a kiállítás álló és mozgóképei, minden mindennel összefügg, minden több síkon értelmezhető, de Forgácsnál még a szépség sem maradhat érintetlen az adott történelmi idő-pillanat hangulatától. Forgács felszabadultsága itt ível a legmagasabbra, az arckép tökéletesen képezi le a hangulatot, a tekintet a félelmet, a mozdulat a kíváncsiságot. Forgács ecsetvonásai meggyőzőek, az értelmező pedig csodálattal konstatálja, hogy a festék és ecset ennyi év szünet után is pontosan azt teszi a vásznon, amit Forgács akar.
