Satoru Hoshino keramikusművész munkásságát számos díjjal tüntették ki, munkái sok múzeum gyűjteményében fellelhetőek Japánban, az Egyesült Államokban, Olaszországban, Svájcban, Angliában.
Hoshino munkáinak jelentős és látványos elemeit képezik a kéz nyomai, valamint a tárgyak külső és belső felületén ritmikusan megjelenő mázas üregek és cseppek. A szobor attól válik vonzóvá, hogy a művész a szándékosan alkalmazott kézlenyomatok használata alá rendeli a mintázás és a mázazás folyamatát. Az általa kifejlesztett technikát egy természeti katasztrófa megélése óta alkalmazza, mikor elvesztette mindenét, a házát, a stúdióját és annak felszerelését. A sokk hatására évekig nem készített egyetlen alkotást sem, ez a trauma fordulópontot jelentett munkásságában is. A újrakezdte munkásságát, félredobott minden korábban ismert technikát és eszközt, ujjai és tenyere segítségével szabadon alakította az agyagot. A kezek és az ujjak által előidézett mélyedések, kiemelkedések, hullámzások úgy váltják egymást akár egy párbeszéd. Így növekszenek, alakulnak szobrai nagyméretű fali installációvá, vagy spirál szerkezeten alapuló szobrokká, melyeken a magas hőfokon égő mázak úgy „olvadnak” meg, mint a hegyek között olvadó tavaszi hó a kék ég alatt.
Satoru Hoshino 1945-ben született Japánban, közvetlenül a második világháború után. A hatvanas években, egyetemista korában csatlakozott az akkori diákság köreiben népszerű politikai mozgalomhoz, amit új baloldali hullámnak neveztek. A politikai időszak után 25 évesen fordult a kerámia felé, érdeklődését az új kerámia stílus keltette fel, melyet kerámiaszobrászatnak vagy kerámia objekteknek hívtak. Hat évvel ezelőtt csatlakozott a „Sodeisha” avantgárd művészeti csoporthoz, később függetlenedett. Közel negyven éve készít kerámiaszobrokat.
Negyven évesen megélt egy természeti katasztrófát, melyben elvesztette stúdióját és számos munkáját. A sokk hatására évekig nem készített egyetlen alkotást sem, ez a trauma fordulópontot jelentett munkásságában is.
Mikor újrakezdte az alkotást, félredobott minden korábban ismert technikát és eszközt, ujjai és tenyere segítségével szabadon alakította az agyagot. A kezek és az ujjak által előidézett mélyedések, kiemelkedések, hullámzások úgy váltják egymást akár egy párbeszéd. Így növekszenek, alakulnak szobrai nagyméretű fali installációvá, vagy spirál szerkezeten alapuló szobrokká, melyeken a magas hőfokon égő mázak úgy „olvadnak” meg, mint a hegyek között olvadó tavaszi hó a kék ég alatt.