Menno Aden fotómunkái, Jessica Buhlman felbomló tereket ábrázoló festményei és Steffi Stangl különös objektjei szokatlan térperspektívákat mutatnak. Mindhárom művész az absztrakció és a konkretizálás viszonyaival foglalkozik, mellyel tájékozódási pontot kívánnak nyújtani a vizuális túlterheltségtől át- és deformált világban.Menno Aden az emberi jelenlétet nélkülöző térportréiban a világot a mindenekfelett álló perspektívájából, felülről képezi le. Aden egy egyszerre ismerős és furcsa, idegen valóságot közvetít, mely látás-szokásainkat tematizálja és kérdőjelezi meg egyben. A nyilvános és magánjellegű teret egy tárgyilagos rendszerré általánosítja, melyben a néző a valóságot annak egyszerű, modellszerű elrendezésében észleli.Ezzel ellentétben Jessica Buhlmann a konkretizálható terek maximális absztrahálásával játszik. Egyszerre ismerünk föl egy tájat vagy egy építészetileg felfogható motívumot és annak a geometriából eredeztetett absztrakcióját. Steffi Stangl kinetikus szerkezetei folyamatos körforgásként szemléltetik a világot. Objektjei szemet gyönyörködtető, bár néha melankólikus módon demonstrálják a lineáris idő előrehaladásának megkerülhetetlenségét. A kiállításon bemutatott művek mindegyike a világ-tér észlelésének hátterében mozgó energiáinak felfedésére összpontosítja figyelmét. A látható világ működésére utalnak, mellyel szemben maga az univerzum – mint a párhuzamos vonalak találkozási pontja és a költői végtelen-lehetőség képe –is egy absztrakt gondolattá válik, egy utópiává, melynek gondolatával csak akkor köthetünk békét, ha belső világunk felé fordulunk.
