„Minden egy vonallal kezdődik: itt villog a képernyőn, mielőtt megfogalmazódnának a szavak. Amolyan tabula rasa plusz, a gondolat megszületőben van, már majdnem eljutottunk az aktív tevékenységig, csak a lendületre várunk, az ihletre, hogy ezt a bennünk levő gondolatot valamilyen formában megfogalmazzuk. Vagy éppen képpé formáljuk, mint az Navratil Judit is teszi: minden alkotás kiindulópontja egy vonal.
Ez a vonal lehet rituális, mint a Képzőművészeti Egyetem bevett gyakorlatán, ahol mindenki meghúzza azt a bizonyos első vonalat, de hogy merre görbül tovább, mi lesz belőle az a személyes érdeklődés függvénye.
Lehet ironikus, mint a cigarettázó jógi ellentmondásos képei, mely szorosan kötődik Navratil Judit műveiben fontos motívumként megjelenő városi életkörülmények és fogyasztói magatartás kritikájához.
Valamint lehet játékos is, mint a poló alól kivillanó tigrisbajusz. Megpillantjuk, s gondolatban már húzzuk is tovább a vonalat a csíkos bundáig, de az is lehet, hogy ez csak egy illúzió: a tigris már csak a mi képzeletünkben él.
Navratil Judit Tigrisbajusz című kiállításán hasonló játékossággal népesíti be a kiállítás terét flórával és faunával, fraktálokkal és mintarendszerekkel és sok más, kedves antropomorfizált lénnyel.
A nagy volumenű, áttekintő kiállítás rajzai, fotói, animációi és akvarelljei azonban csak első ránézésre tűnnek a gyermekvilág színes és dédelgetett képeinek, ha közelebb lépünk és aprólékosan szemügyre vesszük a világot gyakran madártávlatból ábrázoló műveket, felfedezzük az akvarellek finom színeiből kirajzolódó társadalomkritikát: a tömegtermelést és gyárvárosokat kontrasztba állítva a túlcsordulóan színes pszichedelikus álmokkal.
Érdemes hát közelebb lépni!”
Nagy Szilvia
kulturális antropológus