Tiszta pia… para? Mi ez, tárlat vagy tivornya? Veszik vagy isszák…? A kiállítást szervezők szándéka szerint ugyan a látogatók mindkettőt megteszik majd: befogadják a műveket – nem kell a magas alkoholtartalomtól tartani -, maguk cefrézik őket, majd nyitottságuk, érzékenységük függvényében párolják le, ki-ki a maga esszenciáját, leszűrve a tanulságot a látottak alapján, ami nem más, mint TISZTA MŰVÉSZET és műélvezet. Miután pedig KÉPletesen elkészítették a maguk párlatát, haza is vihetik a lélek- és szíverősítő alkotásokat, hogy otthon kóstolgassák, ízlelgessék minden cseppjüket, amíg csak jólesik. A Spiritusz Galéria legújabb tárlatának címe – lényege, esszenciája – egyfelől színtiszta geg, a fiatal, pályakezdő művészeket bemutató kiállítóhely elnevezésére, tevékenységének lendületére, lelkületére utal: van benne spiritusz! Másrészt utal mindarra, ami tisztulás, tisztítás, újulás és újítás: a Spiritusz Galéria progresszív szellemiségére, a korábbinál még frissebb profiljára, koncepciójára, megújult művészkörére. A kiállításon szereplő munkák (festmények, grafikák, fotók, videók) mindegyike új: vagy a már ismert Spirituszos, vagy a művészkörbe most került alkotók művei. Ennek a processzusnak – megtisztító rituálénak – a hónapja pedig hagyományosan a február, amely nevét Februusról, a megtisztulás római istenéről kapta, illetve a hozzá kapcsolódó Februa ünnepről. Ez a farsang időszaka is, amelynek féktelenségét pedig a böjt megtisztító periódusa követi (praktikusan a tisztaszeszből finom, bódító likőrt és gyógyító-, fertőtlenítő-, tisztítószert is készítenek). Ez a körforgás, ami az alkotás, újraalkotás, újjászületés, mindent elölről kezdés és folytatás alkímiája is – reméljük – átszivárog a művekből. Életerő, élénkség, energia, frissesség árad belőlük. Hisz, végül is, a TISZTASZESZ eredete, értelme az arab alkimistáknál és az alkohol szót elterjesztő Paracelsusnál is a dolgok lényege. Vagyis (ez is) az élet értelme.