Születésnapi tisztelgésre készültünk és emlékkiállítás lett belőle. Nem szokás ilyen röviddel a halál és temetés után hommàge kiállítást rendezni, de az ünneplést a kilencvenedik születésnap okán, már jó előre tervezte a Fővárosi Képtár. Február 1-jén, a szikrázó téli napfényben tisztelők, művészek, ismerősök kísérték a havas sírhoz a XX. század második felének egyik legnagyobb mesterét, Gyarmathy Tihamért. A hivatalosság persze nem volt jelen, mint ahogy a tömeg sem volt akkora, mintha valami színészfejedelmet temettek volna, a sajtónak, televízióknak sem tűnt fel, hogy egy géniusz távozott. Nem újdonság ez, hiszen a képzőművészet alig-alig része a magyar kultúrának. A festő művei viszont megmaradnak, így művészete tulajdonképpen örök, szemben a feledésre ítélt színészével. Az új és eddig nem bemutatott munkák a mester művészetéről kialakított összképet talán nem változtatják meg, de mindenképpen árnyaltabbá, gazdagabbá teszik. S ha a Körmendi Galéria gondozásában megjelenik a teljes életművet feldolgozó, harmadik kötet is, a teljes pálya nyomon követhető lesz dokumentumokon és a műveken keresztül. (Lorányi Judit)
