A STRABAG (korábban Magyar Aszfalt) útépítő vállalat 2006-ban tizedik alkalommal hirdeti meg fiatal festők számára kiírt pályázatát. A díjakat rangos szakmai zsűri ítéli oda, a díjazottak műveit pedig kezdetektől a Ludwig Múzeum állítja ki. Az úttörő jelentőségű kezdeményezéssel a kortárs magyar művészet mecénásaként fellépő vállalat komoly támogatásban részesíti a tehetséges művészeket: a díj összegén túl kiállítási lehetőséghez jutnak, a STRABAG pedig saját gyűjteménye számára vásárol alkotásaikból. Az elmúlt évek során díjazott alkotók közül jó néhány művész futott be szép karriert, szerzett magának nemzetközi hírnevet. A jubileumi kiállításon az éves pályázati anyag mellett a korábbi díjazottak műveiből is válogatás látható.
Az idei fődíjas Kokesch Ádám, alkotói támogatást kap Cseke Szilárd, Király Gábor, Szabó Ábel és Varga György.
Résztvevő művészek:
Adorján Attila, Baranyai Levente, Braun András, Chilf Mária, Csáki Róbert, Csiszér Zsuzsi, Csurka Eszter, Dániel András, Erdélyi Gábor, Ernszt András, Für Emil, Gál András, Győrffy László, Haász Katalin, Hajdú Kinga, Hecker Péter, iski Kocsis Tibor, Juhász Dóra, Káldi Katalin, Kapitány András, Király András, Kovács Lola, Köves Éva, Kupcsik Adrián, Moizer Zsuzsa, Nagy Gabriella, Nagy Kriszta, Nemere Réka, Oláh Mátyás László, Páll Tibor Krisztián, Radák Eszter, Somody Péter, Soós Nóra, Szabó Dezső, Szabó Dorottya, Szalai Kata, Szász Sándor, Szurcsik József, Szűcs Attila, Vásárhelyi Zsolt, Wolsky András
Kurátor: Pinczehelyi Sándor, Üveges Krisztina
A kiállításhoz kapcsolódó programok:
• Tárlatvezetések: csütörtökönként 18 órakor
• Könyvbemutató
2006. október 3., kedd 18 óra
Beszélgetés a STRABAG Festészeti Díj alapítóival és a zsűrivel
A 10 éves évforduló alkalmából megjelenő STRABAG festészeti album bemutatója
Moderátor: Pinczehelyi Sándor
• IS-IS Randevú
2006. október 28., szombat 17 óra
Résztvevők: Baranyai Levente, Győrffy László, Hajdú Kinga, Király András, Kokesch Ádám, Kovács Lola, Radák Eszter, Szabó Dorottya, Szűcs Attila, Wolsky András