Negyedszázados múltja van már a művészet történetében annak, hogy a „másik hazából”, Erdélyből csoportokban kapcsolódnak be képzőművészek a magyarországi művészeti életbe. Még ha itt is tanulnak, más: felkavaró és erjesztő a szellemiségük. Egyénenként különböző utakon járnak, és mégis összetartoznak, számos kívülállót is vonzva maguk köré; nyugtalanok és dinamikusak, intenzív vitákra ösztönzik barátaikat és közönségüket; gondolkodásuk természetes és természetközeli. Mindebben különböznek az utóbbi évtizedek magyarországi művészeti életének jellemzőitől, viszont megtermékenyítik azt. Nélkülük már nem írható meg a magyar művészet története, melynek figyelmét a megszokottnál tágasabb földrajzi régióra kell szükségképpen kiterjeszteni. 1995-ben egyszerre öt fiatalember nyert felvételt Marosvásárhelyről a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, 96-ban már művésztelepet alapítottak a Rézhegység és a Királyerdő közt, Élesden (Alesd), Romániában, ahová évente visszajárnak. Tizenhárman voltak akkor, magyarországi kollégáikkal együtt, később még 10-en csatlakoztak hozzájuk, néhányan pedig csak egy-egy alkalommal töltötték a nyarat a Sebes-Körös partján, Nagyvárad és Kalotaszeg között. Elsősorban festők, akik mára olyan képtípusokat dolgoztak ki, melyekben „határok nélkül”, egybefonódva jelennek meg a 20. századi művészet mély árkokkal elkülönült nagy irányai is: a figuratív és nonfiguratív, konceptuális és érzéki, ábrázoló és elvont, spirituális és mágikus képi gondolkodás, a „high and low” világa. Kortárs művészetünkben egyedülálló ez az elementáris képalkotó erő, mely emblémák, alkímiai módokon előállított anyagok útján is, pszichedelikus színvilággal és formaképzéssel érzelemgazdag, a valóságot és képzeletet, fizikalitást és érzékenységet hordozó festészetet teremtett. (Keserü katalin)