A gyűjtemény ötletadója és kurátora Mirko Ilić New York-ban élő, nemzetközi hírű designer, illusztrátor, tervezőgrafikus művész, aki évek óta újabb és újabb művekkel folyamatosan bővíti az anyagot. Minden plakát a Tolerancia szót hordozza és hirdeti.
Bár a kiállítás fontos üzenetet közvetít, kezdetben mégis mindenütt falakba ütköztek a szervezők a budapesti megvalósítása során … míg végül az Anker’t igent mondott az anyag befogadására.
A Tolerance Poster Show 2 hónapig lesz látható a Paulay Ede utcában, ahol a 100 plakátból legalább 10 posztert az utcafront felől is láthatóvá tesznek, hogy a plakátok betöltsék eredeti hivatásukat, az utcára vigyék az üzenetet, amelyet a művész rájuk bízott.

Szőnyeg-Szegvári Eszter művészettörténész:
“ …Lassan bejárta már a fél világot az a plakátkiállítás, ami türelemre szólítja aktuális közönségét mások véleménye, vallása, világnézete, etnikai, nemzeti vagy épp szexuális hovatartozása iránt. A Tolerancia ötlete évekkel ezelőtt először egy ljubljanai zsidó filmfesztiválon merült fel, ahol Ilić egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívást küldött 24 grafikusnak, hogy készítsenek plakátokat a témában. Az egyetlen kikötése az volt, hogy szerepeljen rajtuk a tolerancia szó, ahogy azt az anyanyelvükön hívják. Azok a bizonyos “24-ek” – köztük olyan szerény világhírességek, mint Milton Glaser, Paula Scher, Peter Bankov, Michel Bouvet, Manuel Estrada, Jinxing Hi vagy David Tartakover… – pedig valamennyien válaszoltak a felhívásra. Azóta gyarapodnak és utaznak ezek az emberségesség üzenetét hordozó plakátok, melyek Belgrádon keresztül, Madridon és Fokvároson át most végre eljutottak Budapestre is. A kiállítás témája egyben fegyvere is, ami a kép hatalmában és hatásában rejlik. Vannak még országok, ahol művészeti alkotásokat tiltanak be, mert azok ellenszegülnek a hatalom véleményének, ahol börtönbe zárnak, ha szivárványos zászlót lengetsz. Ahol a szivárvány reprezentációja már olyan erős szimbólumnak számít, hogy látványa félelmet kelt. És ott bizony – vallja Ilić – nagy a veszély, hogy nemsokára az unikornisok következnek…
Gyere el a kiállításra és mutasd meg a toleranciát a cenzúrának!”
A Saatchi & Saatchi Budapest, a Publicis Groupe Hungary tagja, nem csak a kiállítás támogatója, hanem egy saját projekttel is csatlakozott a kiállítás üzenetéhez, ahhoz a fontos ügyhöz, ami mindenkit érint. Budapesti központjukat a sokszínűség jellemzi, több mint 12 országból dolgoznak itt kollégáik. A megnyitóra a cégcsoport sokszínűségüket bemutató adatvizualizációs művészeti sorozattal készült, amely 200 munkatársuk közreműködésével jött létre. Őket arról kérdezték, hogy milyen nyelven beszélnek, mi a vallásuk, életkoruk, de olyan hétköznapi kérdéseket is feltettek nekik, hogy mi a kedvenc zenéjük, könyvük, ételük vagy éppen mit sportolnak.
“Mi kiállunk a nyitottság és a sokszínűség mellett. Ez a sorozat pedig éppen azt mutatja, hogy milyen sokszínűek és különbözőek vagyunk. Ez fontos nekünk, mert tudjuk, hogy ennek a sokféleségnek kulcsszerepe van abban is, hogy olyan integrált kampányokat tudunk vezetni, amelyek globálisan is megállják a helyüket” – mondta Sásdi Helga, a Publicis Groupe Hungary vezérigazgatója.