Horváth Dániel művészetében sajátos hangot és nyelvezetet teremtett, hogy a mindennapi életet, az arra utaló reflexiókat esszenciálisan beépítse alkotásaiba. Hatásos, de mégsem hivalkodó műveinek egyik állandó összetevője volt a személyesség, melynek legutóbbi munkáiban új megjelenési formát ad. Technikai repertoárjának bővítésével még intenzívebben „hagy nyomot” saját képein: az olajfesték mellett továbbra is használ akrilfestéket és spray-t is. Emellett saját életének kellékeit ragasztja, illeszti fel a vászonra. A tárgyak expresszíven kötik össze a nézőt a művésszel és újfent kibillentenek a szemlélődésből. Nem hagyják, hogy belevesszünk a képtérbe, emlékeztet rá, hogy ez „csak egy kép”, nem pedig a valóság egy szelete.
A fiatal művész új periódust nyit festészetében. Nemrég tért haza Lisszabonból, a mediterrán ország lendülete, világlátása minden képén érezhető. Még inkább felszabadította az ecsetkezelését, az anyaghasználatát, a kifejezésmódját. Bátorságot adott neki, hogy kiabáljon, és ne csak suttogjon. A festőiség felől a narrativitás irányába mozdul el, úgy, hogy igazán egyik mellett sem teszi le a voksát, a kettő között egyensúlyoz. Témáival kapcsolódik előző kiállításaihoz, új technikák használata azonban minden eddiginél intenzívebbé teszi új képeit.
