Tóth György 2008-ban nyerte el a Magyar Fotográfiai Nagydíjat, amelyet a Magyar Fotóművészek Szövetsége alapított a T-Mobile Magyarország Távközlési Zrt. támogatásával, azzal a céllal, hogy évente egyszer kifejezze a szakma legmagasabb fokú elismerését annak a fotóművésznek, akit a Szövetség tagjai – az elmúlt években kifejtett munkássága alapján – erre a legméltóbbnak tartanak. 1950-ben született Budapesten. „Hivatalosan” 1972 óta foglalkozik fotográfiával, bár saját vallomása szerint két-három éves kora óta tudja, mi az, hogy hívó, víz, fixir …”. Karrierje elején, a 70-es években a társadalmi jelenségek iránt mutat érzékenységet. Bár legkorábbi fotóin a sárkányrepülők és a lélegzetelállító légköri viszonyok bűvölik el, rövidesen áttér a szociográfiai megfigyelésekre. A 80-as években a „szocio” témák sajátos dokumentarista szemlélettel ötvöződnek. Fekete-fehér sorozatait saját maga is „dokumentumoknak” nevezi. Ebből az időszakból emblematikus a budapesti villamosmegállókról készült munkája – egy látszólag érdektelen motívumot sorol, amelyből egy ritmus alakul ki. E repetitív koncepció a művészi megközelítésének egyik máig alapvető szempontja. Számára az ismétlés az apró különbségek megmutatásának eszköze, amely elvezet a lényeg felismeréséhez. Az objektum lehet bármi: villamosmegálló vagy emberek, az elgondolás ugyanaz. Később kizárólag akt és portré szériákat készít, amelyeken vitathatatlanul folytatódik e látásmód, ám sokkal meditatívabb, elvonatkoztatottabb módon. Mostani kiállításának képein egyetlen modell szerepel: aki azonos az 1998-99-es sorozatának Lolitájával, ám ezúttal sem Vladimir Nabokov bővérű kislány-nősténye, hanem egy éteri, áttetsző lény jelenik meg a képeken. Az androgün képzetek és a fátyolos ártatlanság mellé intenzíven erotikus képi elemek társulnak. A nőiség e kettős természete varázslatos eleganciával és méltósággal bontakozik ki a képen. A művész fotói Magyarországon és külföldön számos neves köz- és magángyűjteményben szerepelnek, többek között: Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum (Budapest, Magyarország); Magyar Fotográfiai Múzeum (Kecskemét, Magyarország); George Eastman House International Museum of Photography and Film (Rochester, USA); San Francisco Museum of Modern Art (San Francisco, USA); National Museum of Foto, Film and Television (Bredford, Anglia); Yoko Ono gyűjtemény (New York, USA)/.
Tóth György: 2009. augusztus 12. 20.00 órától augusztus 13. 00.05 óráig
A kiállítást csütörtökön 18 órakor Gereben Katalin művészettörténész nyitja meg. A megnyitó keretében Balla András fotóművész veszi át a 2009. évi Magyar Fotográfiai Nagydíjat.