Molnár László festőművész kiállítása
Budapest Galéria, 1036 Budapest, Lajos utca 158.
A kiállítást megnyitja: Sulyok Miklós művészettörténész 2014. február 6-án, csütörtökön 17 órakor.
Látogatható 2014. március 16-ig, hétfő kivételével 10-18 óráig
Molnár László mestere Budapesten (a névrokon) Molnár Sándor. 1992: VI. Országos Kisgrafikai Biennále, Salgótarján, az Új Művészet díja. 1962-ben kapcsolódott be a Zuglói Kör munkájába. 1967-től rendszeresen tanulmányutakat tesz Európában (Párizs, London, Madrid, Bécs, Köln, Prága, Amszterdam, Róma, Velence, Firenze stb.). Budapesten él. Pályája kezdetben a francia lírai absztrakció jegyében indult. Festészete a 70-es évektől a figuratív és nonfiguratív felfogás összeegyeztethetősége felé fordult. Nem fogadja el e két formaképzés ellentétét; művein az „absztrakt” elemek tárgyias-asszociatív tendenciáját, ill. az alakok és tárgyak elvont szín- és formavonatkozásait hangsúlyozza. Művészetének kulcsa az áthatás jelensége: a csendéletek tájképként, a figurális kompozíciók tájként (és viszont) is értelmezhetők. Festményeinek ihletője Pilinszky lírája és Mednyánszky drámai expresszivitása; témája gyakran a szenvedéstörténet valamelyik epizódja. – Egyéni kiállítások 1980 Geodéziai és Kartográfiai Vállalat Székháza • József Attila Művelődési Központ – 1984 Gyöngyösi Galéria, Gyöngyös • Óbudai Pincegaléria, Budapest – 1986 Óbuda Galéria, Budapest – 1989 Vachot S. Városi Könyvtár Galéria, Gyöngyös – 1992 Fészek Klub, Budapest – 1993 Csepel Galéria, Budapest 1994 Vigadó Galéria, Budapest – 1996 Galerie Bieberach – 1997 Bürghaus „Kelter”, Winterbach – 1998 Szinyei Szalon, Budapest – 1999 Budapest Galéria – 2003 Galéria 13, Soroksár-Budapest – 2007 Gyöngyöspata, Művelődési Ház – Válogatott csoportos kiállítások 1989 • Magyar művészet a ’80-as években, Passauer Kunstverein, Szt. Anna-kápolna, Passau • Passau I-II., Óbudai Társaskör Galéria, Budapest – 1992 • VI. Salgótarjáni Rajzbiennálé, Salgótarján – 1993 • Zuglói Kör 1958-1968, No. 5 Galéria, Budapest Művek közgyűjteményekben Magyar Nemzeti Galéria, Budapest – Irodalom ANDRÁSI G.: ~ kiállítása az Óbudai Pincegalériában, Művészet, 1984/8. ANDRÁSI G.: A Zuglói Kör 1958-1968, Ars Hungarica, 1991/1. SINKOVITS P.: A festészet kiáltás az éjszakában, Új Művészet, 1992/3. SINKÓ I.: „Archai”. ~ kiállítása a Vigadó Galériában, Új Művészet, 1995/5. ANDRÁSI G.: Motívumrejtő absztrakció a Zuglói Körben, Ars Hungarica, 1998/1. Forrás: www.artportal.hu
Molnár László hagyományőrző festő. Vásznain többnyire a tradicionális olajtechnikát alkalmazza. Egy-egy kép türelmes, olykor hónapokig is eltartó munkálkodás eredménye. Küzdelem a formákért; birkózás, melyben alapvetően dinamikus, expresszív karakterét, a spontán, ösztönösen feltörő kifejezőerőt igyekszik kordában tartani. Törekvése – a mesterség kontrollja – sokéves, évtizedes tapasztalaton, belátáson nyug¬szik. Molnár elégedetlen a vászonra-robbanó primer formák közvetlenségével, gáttalan személyességével. Nehéz feladatra vállalkozik: úgy akarja tudatosítani, átszellemíteni az ösztönösen meglelt formákat, hogy lehetőség szerint megőrizze azok frissességét és elevenségét is. Legnagyobb ellensége az idő, melyből villanásnyi is elegendő lehet egy sikeresnek, eredetinek ható festői gesztusra, ám máskor hosszú órák is kevés¬nek bizonyulhatnak egy-egy szín- vagy formaprobléma megnyugtató megoldására.
Molnár László hagyományromboló festő. Hagyományromboló abból a szempontból, hogy nem fogadja el a hazai művészet történetében oly szomorú emlékű, a művészeket esztétikai szekértáborokba terelő „absztrakt” (értsd: nem ábrázoló) – figurális (ábrázoló) megkülönböztetést. Molnár ugyanis volt „absztrakt” festő és volt figurális is; most pedig egyszerre mindkettő. Nonfiguratív periódusában az elvont formák tárgyias-asszociatív tendenciáját hangsúlyozta, figurális korszakában az „ábrázolt” motívumok autonóm, par excellence festői szín- és formavonatkozásait emelte ki. Molnár számára a festészet szférái átjárhatók; művészetének kulcsa az áthatás jelensége: az első pillantásra „absztrakt”-nak ható képen figurákra ismerünk, ám e figurák ugyanilyen joggal egy táj elemeiként is értelmezhetők. – Andrási Gábor, 1999
