Betekintést nyerhetünk grafikai munkáiba is, és természetesen számos festmény is megtekinthető lesz. Meglepetés volt a Vitalitás Galéria által bemutatott kollekciója, melyből most is több darab látható lesz egyéb eddig nem szerepelt alkotásával együtt. A művész egyik fő érdeme a mikro- és makro-környezet szeretetteljes ábrázolása az intim hatások keresése, felismerése.
V. Tóth László kiállítása
A Vas megyei művészeket bemutató sorozatban arra törekednek, hogy a már eddig kialakult képet gazdagítsák, mélyítsék. A művész által hátrahagyott munkák jóval színesebb, változatosabb életműre utalnak, mint amit viszonylag kevés egyéni, illetve csoportos kiállításain láthatott a közönség.