Várady Róbert legújabb műveit bemutató kiállítását a művésztől már
megszokott módon realista alakokat immagináris térben felvonultató, nagyméretű
vásznak töltik be.
Várady Róbert (1950, Budapest) festői pályája a
hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején indult. A kezdeti fotorealista
munkák után a 90-es években már érzékelhető az absztrakció felé való fordulása.
A
monokróm, szőnyegszerűen kialakított térben különféle jeleket és jelképeket
szigorú rendben bemutató absztrakt képek után, 2002-ben tért vissza a figurális
ábrázolásokhoz. Ezekre a művekre a többrétegűség jellemző. A pontosan
kidolgozott, realista módon megfestett alakok egy üres, teljesen leegyszerűsített,
szőnyegszerű absztrakt háttérben jelennek meg, ami egyfajta számítógépek által
generált virtuális világ. A síkok a homogenitásuk ellenére nagyon intenzívek,
örvénylő erőt hordoznak és egyneműségük révén a mindenség tárulkozik fel
bennük. Mintha az idő dimenziójának ábrázolására tett kísérlet is megjelenne
emögött. Várady nem semleges szemlélőként tekint erre a világra, hanem a
képeken megjelenő, az alakokhoz kapcsolható feliratok által gyakran állást is
foglal, ezzel befolyásolva a kép nézőjét.
A Várfok Galériában most kiállított
anyagon keresztül egy fontos változást figyelhetünk meg Várady művészetében,
mégpedig a perspektíva visszatérését. Korábban ennek az abszolút mellőzése
jellemezte, mivel a tradicionális művészet egyik alapvonásaként értelmezte és
számára az ezzel való szakítás volt elsődleges. Most mégis visszatér hozzá, ami
a virtuális cyber terek elmélyítését
szolgálja a képeken. Ezek a pszeudo terek a posztmodern világra és az itt
létrejövő emberi kapcsolatokra való reflektálást hordozzák magukban, ahol a
szereplők között bonyolult többértelmű, enigmatikus összefüggések, viszonyok
húzódnak. Ez érzékelhető például a Viszony
és a Gond című képeken, ahol az
alakok közvetlenül a kép előterében helyezkednek el, bepillantást engedve a
nézőnek a saját világukba, kapcsolataikba. Ezeket a kisméretű képeket akár
etűdökként, tanulmányokként tekinthetjük a nagyméretű festményekhez, ahol már a
hangsúly a kompozícióra, az alakok térben való elhelyezésére tevődik és kevésbé
értelmezhető vagy felfejthető a köztük lévő érintkezés típusa.
A
digitális cyber léthez kötődő fogalom
az interface is, mely időben és
térben távoli személyeket képes egy síkba összehozni. Így lehetünk tanúi eltérő
beállítottságú és kultúrájú emberek találkozásának az Anna Nicole Smith és Franz Kafka az interface-ben című kép esetében.
A magas kultúra és a tömeg kultúra ütköztetése jelenik meg itt, hiszen az interface nem a két világ egyesítését
szolgálja, hanem épp ellenkezőleg, kiemeli az egymással való szembenállásukat. A
Körmenet I. című kép a kiállításnak
egy másik érdekes darabja, ahol egy ősi motívum a mai korba való átültetése és
modernizálása jelenik meg. A körbe járó alakok asszociációk tárházát rejtik a
néző számára. Így az útkeresés révén a dolgok lényegéhez és eredetéhez való visszatérést,
az idő ciklikus felfogását, vagy akár a körmenetben lévő alakok
összekapcsolódása és egymástól való függése a bruegheli Vakok festménynek a „vak vezet világtalant” eszméje is felmerülhet.
A
Várfok Galériában felvonultatott képeken át tanúi lehetünk a
művész útkeresésének, ahogy a létezés különböző módjait kutatja ebben a 21.
századi virtuális világban, mely az emberi kapcsolatok és viselkedésformák
átértékelését hozza magával.