Magyarországon a háború utáni évtizedekben a városépítészet – külföldi és hazai hatások által is vezérelve – igen prosperáló időszakát élte. Mindenképpen az egyik legjelentősebb város-léptékű terv volt Salgótarján városközpontjának átalakítása, melyben a 60-as évek urbanisztikai és építészeti tervezési progressziói együtt jelennek meg. Figyelemre méltó mind a városi szövet, mind az épületegyüttesek, egyes épületek kialakítása. Az új salgótarjáni központ a mai napig az utolsó Európa-hírű magyar városrendezési projekt, melynek bemutatása már csak a tervezők névsora miatt is érdekes és érdemes.
“Salgótarján üzemi, építészeti rekonstrukciója, szellemi élete pezsdülésének jelentős szakasza kötődött a következő évtizedekhez. Alapvetően a városközpont modern, tetszetős, jellegzetes átépítése nyomán – Jánossy György, Finta József, Magyar Géza és Szrogh György jeles fővárosi építészek munkái révén – lett méltó Salgótarján a Hild János-emlékéremre, amelyet 1968-ban – az országban elsőként – kapott meg a Magyar Urbanisztikai Társaságtól” (részlet a Város honlapjáról).
1951-ben a városi tanács megrendelte az új általános rendezési terv előkészítését a Városépítési Tervező Vállalattól. A három fő feladat a városközpont kijelölése, az ivóvízellátás és csatornahálózat megtervezése, valamint a város közlekedés-fejlesztési koncepciójának kialakítása volt. 1955-re született meg – egyelőre még terv szintjén – a modern Salgótarján, 1958-ra pedig elvégezték a tervkorrekciókat és a városközponti rekonstrukció szanálási számításait. 1960-ra készült el az újabb, átdolgozott, egyszerűsített városrendezési terv, amelynek alapján végre megindult a valódi rekonstrukció. 1960-1970 között 829 családot telepítettek át, 8 szomszédsági övezetre osztották Salgótarjánt, új üzemek létesültek, átszabták a városon áthaladó 21-es műútat egy déli és egy északi csomópontot létrehozva. A terv lényege a városközpont volt, ahova 3-6 szintes épületeket terveztek. Ezt a koncepciót azonban túlzott, közel 50%-os szanálási mutatói és a kulturális, közigazgatási, egészségügyi és kereskedelmi funkciók helyhiánya miatt később felülbírálták.
A tervezés első fázisában meg kellett határozni a város településszerkezetét, második fázisában pedig sor került az új városközpont és közvetlen környékének kialakítására, beépítési tervének kidolgozására. A megvalósításra került terv illeszkedik a város egészére kidolgozott általános szempontokhoz. A városközpont beépítési tervének szerkezeti, forgalmi és építészeti kialakítása a 2000-ig várható lakosságszámot és a fejlesztés lehetőségeit vette figyelembe.
A változások indulása két nagy építész, Jánossy György és Szrogh György nevéhez fűződik. Hozzájuk csatlakozott később Magyar Géza, aki aztán a salgótarjáni városrekonstrukció meghatározó személyisége maradt, valamint Finta József. Jánossy a Karancs szálló, Szrogh pedig a Művelődési Ház terveit készítette el. Mivel a 80-szobás szállodát nem lett volna célravezető középmagas épületként tervezni, értelemszerűen felmerült magasabb épületek elhelyezése a környező szövetben is. A szállodát 1964-ben, míg a Művelődési Házat 1966-ban adták át. Közben a Fő tér déli oldalán Magyar tervei alapján megépült a 192 lakást magába foglaló 13-as lakóház, melynek hatalmas tömege a szálló kubusát hivatott ellensúlyozni. A tér negyedik meghatározó épülete a Finta tervezte Pécskő áruház, melynek érdekessége, hogy egyszerre illeszkedik a tér többi épületének szerény és szürke józanságához és biztosítja a kereskedelmi funkcióból adódó ünnepélyességi igényt. A hatvanas évek végére elkészült a Fő tér, melynek épületei rendkívül diszkréten kötődnek egymáshoz és a környező természethez is. Fontos értéke, hogy a különböző építészek egyedi alkotásai egységet alkotnak, ugyanakkor nem zárt teret, hanem laza térszerkezetet hoznak létre, ahogy a tervezésben résztvevő Kass János képzőművész fogalmaz: “A tér, a három oldalról körülfogott szürke és kvadratikus rend, ahol egy optimista falanszter kórusa zeng hatalmas nemet a gonoszra, gyönyörű fényes csengő igent a szépre, jóra, igazra, alkotóra, szeretőre és szeretettre s az alkotásra magára, mert csak az alkotás lehet az igaz, a megváltó, a sárból, füstből kiemelő – az IGAZSÁG.” A tér legalább ennyire hétköznapi is, azzá tette az elmúlt négy évtized “belakása”. A toronyház mellett épültek később a város közintézményei, melyek általános elképzeléseit egy 1965-ben kiírt meghívásos pályázaton választották ki. Magyar Géza és Finta József terve nyert, a megvalósítás azonban évtizedekig tartott, a déli rész csak a rendszerváltásra készült el. A nyomda és a megyei hírlap szerkesztőségi épülete (1968) mellett épült fel a lakberendezési áruház (1973), 1975-ben nyílt a filmszínház, 1980-ban pedig átadták a múzeum új épületét. Utolsóként a városi tanács tömbje lett készen 1988-ban.
Bár a lakó- és kommunális épületek zöme a gyors építés lehetőségét biztosító helyszíni-előgyártott technológiákkal készült – az épületek erős plasztikája és a beton különböző megjelenési formáját felhasználó egységes felületkezelés karakteres és harmonikus városképet eredményezett.
