A „vásznak”-on kiállító hat
művész a Hollósy Simon naturalista iskolájából indított, új magyar
festészeti hagyományra épült jelenkori pikturát mutatnak be. A
művészek
mindegyike már megismerte a „festészet halálát” jövendölő idők
csődjét, majd azonosult a vásznak halhatatlanságába vetett hittel.
Horváth Roland legújabb műveiben jól
ötvöződik a megfigyelés elvű új-naturalista festészet és Gulácsy
vízionisztikus szimbolizmusa. Az egészen tárgyilagos
csendéletmotívumok
álomszerű szín -és kompozíciós környezetbe helyezésével a művész
átértelmezi az eredeti beállítás jelentését.
Ezt az elviséget aktualizálja, teszi
kortárs társadalompolitikai környezetbe Borsos Lőrinc. Az egy név
alatt két
művész (házaspár) által jegyzett, ön -és társadalmi szerepekre
reflektáló,
kifinomult politikai iróniával fűszerezett művészeti gondolkodás
legújabb
tetteit is láthatjuk a VILTIN Galériában. A fatáblára kasírozott
vásznakon
és műanyag zacskón megjelenő művészeti tettek menete szorosan
párhuzamba
állíthatók a másik öt alkotó által felvetett festészeti és morális
kérdéssorral.
Király András lazúrosan vékony réteggel
modellált, lényegében figurális-monokrómja magyarság kultúrköréből
vett
ikonikus képei szókimondóak. Művei a politikai semlegességre,
illetve a
művész szabad véleménynyilvánítási jogára és kötelezettségére
fókuszálnak.
Az ikonok és szimbólumok használata Szabó
Dorottyánál a kollektív gondolkodás egyetemes közegéből érkeznek és
egy
rendkívül személyes és lírai feldolgozás után ugyanoda kerülnek
vissza.
Róka, fa, ikrek, szék, asztal, csillár megfogalmazása, ha még oly
költői
is, jelentésük szembeötlően tiszta és konkrét. A pauszpapíron, mint
közvetítő médiumon átszűrt festék egyfajta megtisztulást és lázadást
is
jelent a közvetlen elméből fakadó ecsetmunka rutinjával szemben.
Ugyanakkor
ez a technika lehetőséget ad a véletlen képi megjelenésére.
Kovács Lehel és Szabó Attila a látványhoz
szorosan ragaszkodó pillanatmegragadásban és annak finom, érzékeny,
biztos
ecsetvonásokkal való leképzésében hisz. Kiindulásukhoz használnak
fotókat is,
de közel sem a fénykép pontos másolása, hanem inkább a festői
gesztus
kifejezőerejének megmutatása a cél. A gesztus morfológiája kiterjed a
kisméretű érzékeny rezzenésétől a széles, pontosan odavetett
formakövetésig. Kovács Lehelnél mindez a kortárs tájképfelfogás
letéteménye
lesz, míg Szabó Attila inkább az emberi jellem rejtett, nehezen
megfogható
oldalának bemutatására használja.
A tárlaton szereplő művészek között
találunk friss diplomás festőt ugyanúgy, mint a középgenerációhoz
tartozó
STRABAG, Derkovits és egyéb jelentős művészeti díjakkal és
ösztöndíjakkal
kitüntetett alkotót.