A kiállítást hétfőn 20:30-kor megnyitja: Misetics Mátyás.
A Merlin legújabb kezdeményezése a különleges színházi élmény és a partikultúra gyöngyszemei mellett, a kortárs képzőművészeti kiállítások. Minden hónap második hetében átalakul, megújul a Merlin kávéházi része. A hatalmas belmagasság, a könnyen átrendezhető terek és egy teljes krétarajzolt fal kiváló alapot nyújtanak az alkotók határtalan fantáziájának. Különböző stílusok, hangulatok, szemszögek – ellentétben, egy adott célért: a gyönyörködtető művészetért!
Legyél Te is részese annak, amivel már sokan próbálkoztak, de eddig még senkinek sem sikerült! Egy ház, 3 műfaj, halmozott kultúra élvezet!
Legyél Te is részese annak, amivel már sokan próbálkoztak, de eddig még senkinek sem sikerült! Egy ház, 3 műfaj, halmozott kultúra élvezet!
Műelemzés Veszprémi Sárával, a kiállítás kurátorával (definíciók és a szakkifejezések túlzott használatát mellőzve):
2011. február 8. kedd / 21.00 (a színházi előadás után)
2011. február 9. szerda / 21.00 (a színházi előadás után)
2011. február 8. kedd / 21.00 (a színházi előadás után)
2011. február 9. szerda / 21.00 (a színházi előadás után)
A VERSUS kiállítás-sorozat harmadik etapján két fiatal fotóművésszel ismerkedhet meg az érdeklődő. A Versus koncepció ezúttal nem a technikai különbözőségeken alapszik, hanem a témaválasztáson és annak kibontásán. Mester László munkáira a megkomponáltság, pontosan belőtt fények és a különös karakter, mint központi motívum jellemzőek. Szmolka Zoltán ezzel szemben az emberi jelenlétet pusztán sejteti improvizatív alkotásain.
Mester László
„Fotósorozatunk koncepciójának alapötletét a Carnivale című amerikai sorozat adta,melyben egy vándorcirkusz különös szereplőinek napjait kísérhetik nyomon a nézők . A sorozat a 30-as évek világválság sújtotta amerikájában játszódik. A sivatagban vándorló társulat mindennapjait misztikum övezi, tagjai furcsa, groteszk, nyomorúságos és torz alakok. Fotósorozatunkban az ő karaktereiket szeretnénk visszahozni,minden egyes szereplőnek háttértörténetet adni és mikrovilágában bemutatni,mintha csak egy arra járó korabeli fotográfus kapta volna lencsevégre a társulatot . Azonban mégsem egy öncélú hatásvadász sorozat készítése a cél,hanem az elfeledett csodavilág bemutatása,a jó és a rossz elválaszthatatlanságának bemutatása, misztikus liturgikus szimbólumok használatával, zavarba ejtő naturalizmussal . Szereplőink közt nyilvánvaló a kapcsolat, az együvé tartozás, mégis különálló karakterek . Egyszerre szeretnénk azt elérni,hogy korabeli statikus fotópózba merevedve álljanak és ezzel egy időben a tekintetük illetve a karakterük lemásszon a vászonról. Pár szereplő röviden: a törpe, cirkuszigazgató. A törpék mese- csodalények, ha az ő kezükben van az irányítás, biztosak lehetünk benne, hogy egy olyan világba vagyunk hivatalosak,amiről nem tudjuk biztosan mikor lépjük át benne a képzelet és a valóság határát. A vak, katatóniás jósnő , egyik karján neptunusz jele (az egyetemes egységtudatba való kapcsolódásnak szimbóluma, emellett a kábulatot, a káoszt, a zűrzavart képviseli ) másik karján a mindent látó szem szimbóluma,ami természetbeli vakságával paradoxon helyzetbe állítható,neptunusz jelével pedig párhuzamba. A képi világára jellemző a korabeli fotók hangulata, a ruhákkal, sminkkel és a berendezéssel pedig törekszünk autentikus összhangot létrehozni.
„Fotósorozatunk koncepciójának alapötletét a Carnivale című amerikai sorozat adta,melyben egy vándorcirkusz különös szereplőinek napjait kísérhetik nyomon a nézők . A sorozat a 30-as évek világválság sújtotta amerikájában játszódik. A sivatagban vándorló társulat mindennapjait misztikum övezi, tagjai furcsa, groteszk, nyomorúságos és torz alakok. Fotósorozatunkban az ő karaktereiket szeretnénk visszahozni,minden egyes szereplőnek háttértörténetet adni és mikrovilágában bemutatni,mintha csak egy arra járó korabeli fotográfus kapta volna lencsevégre a társulatot . Azonban mégsem egy öncélú hatásvadász sorozat készítése a cél,hanem az elfeledett csodavilág bemutatása,a jó és a rossz elválaszthatatlanságának bemutatása, misztikus liturgikus szimbólumok használatával, zavarba ejtő naturalizmussal . Szereplőink közt nyilvánvaló a kapcsolat, az együvé tartozás, mégis különálló karakterek . Egyszerre szeretnénk azt elérni,hogy korabeli statikus fotópózba merevedve álljanak és ezzel egy időben a tekintetük illetve a karakterük lemásszon a vászonról. Pár szereplő röviden: a törpe, cirkuszigazgató. A törpék mese- csodalények, ha az ő kezükben van az irányítás, biztosak lehetünk benne, hogy egy olyan világba vagyunk hivatalosak,amiről nem tudjuk biztosan mikor lépjük át benne a képzelet és a valóság határát. A vak, katatóniás jósnő , egyik karján neptunusz jele (az egyetemes egységtudatba való kapcsolódásnak szimbóluma, emellett a kábulatot, a káoszt, a zűrzavart képviseli ) másik karján a mindent látó szem szimbóluma,ami természetbeli vakságával paradoxon helyzetbe állítható,neptunusz jelével pedig párhuzamba. A képi világára jellemző a korabeli fotók hangulata, a ruhákkal, sminkkel és a berendezéssel pedig törekszünk autentikus összhangot létrehozni.
Szmolka Zoltán
Szmolka Zoltán az Ipaművészeti Egyetem formatervező szakán végzett. Érdeklődése azonban túlmutatott tantárgyain, így autodidakta módon kezdett el foglalkozni a fotózással és tulajdonképpen mindennel, amiben a forma- és képalkotás jelen van. A kiállításon olyan tematikus munkáit láthatjuk, mely központi motívuma a textil. A három sorozat legelső darabjai a „Moving intimacy” címet viselik.
„Számomra az alvás az egyik legintimebb tevékenység – az ágy pedig a legintimebb hely, hiszen az ember itt kerül a legmélyebb értelemben nyugalmi helyzetbe. Az ágy az élet intim szférájához tartozik, nem sokat beszélünk róla, pedig a napunk kiinduló- és végpontja ez, amely a következő napot is befolyásolja. Az ágyam: állandó pont a napjaim körforgásában, és bár úgy gondolom, hogy ideális esetben tárgyként is állandónak – ezáltal biztonságot, állandóságot sugárzónak – kellene lennie, diákként ezt csak sokára tudtam megvalósítani. Sokat költözködtem, utaztam – az ágyamat tekintve egyelőre az egyetlen állandóság: a változás. A Moving intimacy fotósorozatom alapjául ez a gondolat szolgált: életem akkori szakaszában még a legintimebb helyszín, az ágy sem állandó. Ezért minden egyes fordulópontnál, amikor az ágyam is megváltozott, megragadtam az adott pillanatot, mintegy naplószerűen rögzítve azt. Ha úgy tetszik, a Moving Intimacy egy szubjektív, mélységesen intim napló: a változás pillanatában megfordulok, lefotózom a még testmeleg, bevetetlen ágyat, abban az állapotban ahogyan kikeltem belőle – majd haladok tovább.
A kompozíció szigorúan az ágyakra redukálódik, szobákat, személyeket nem látunk a képen – a hiányérzet kézzel tapintható. A minimalizmus elérésének fontos eszköze a műszaki kamera által biztosított precizitás, és páratlan részletgazdagság.”
Másik két sorozata szintén mellőzik az embert, mint a kép központi karakterét. Jelenlétük pusztán a textilek helyzetében, formájában, mozgásában érzékelhetők. A formák egyszerűsítésének folyamatát kutatta, így fotózott minden tárgyat, melyet letakartak (karácsony idején éjszakánként látható eladó fenyőfákat vagy épp felújításra váró épületeket). A sorozat kapcsán végül az autókat választotta. Érdekelte az a kispolgári magatartás, mellyel az ember kűzd a természetes elhasználódás ellen.
Repülő drapériái sorozatában ugyan nincs tárgy, mely alátámasztást nyújt, mégis a mozgás révén a textil „kiharap” egy részt a térből, így vesz fel mindig megújuló formát, ami a fotó által teljesen szilárddá köt.
Szmolka Zoltán az Ipaművészeti Egyetem formatervező szakán végzett. Érdeklődése azonban túlmutatott tantárgyain, így autodidakta módon kezdett el foglalkozni a fotózással és tulajdonképpen mindennel, amiben a forma- és képalkotás jelen van. A kiállításon olyan tematikus munkáit láthatjuk, mely központi motívuma a textil. A három sorozat legelső darabjai a „Moving intimacy” címet viselik.
„Számomra az alvás az egyik legintimebb tevékenység – az ágy pedig a legintimebb hely, hiszen az ember itt kerül a legmélyebb értelemben nyugalmi helyzetbe. Az ágy az élet intim szférájához tartozik, nem sokat beszélünk róla, pedig a napunk kiinduló- és végpontja ez, amely a következő napot is befolyásolja. Az ágyam: állandó pont a napjaim körforgásában, és bár úgy gondolom, hogy ideális esetben tárgyként is állandónak – ezáltal biztonságot, állandóságot sugárzónak – kellene lennie, diákként ezt csak sokára tudtam megvalósítani. Sokat költözködtem, utaztam – az ágyamat tekintve egyelőre az egyetlen állandóság: a változás. A Moving intimacy fotósorozatom alapjául ez a gondolat szolgált: életem akkori szakaszában még a legintimebb helyszín, az ágy sem állandó. Ezért minden egyes fordulópontnál, amikor az ágyam is megváltozott, megragadtam az adott pillanatot, mintegy naplószerűen rögzítve azt. Ha úgy tetszik, a Moving Intimacy egy szubjektív, mélységesen intim napló: a változás pillanatában megfordulok, lefotózom a még testmeleg, bevetetlen ágyat, abban az állapotban ahogyan kikeltem belőle – majd haladok tovább.
A kompozíció szigorúan az ágyakra redukálódik, szobákat, személyeket nem látunk a képen – a hiányérzet kézzel tapintható. A minimalizmus elérésének fontos eszköze a műszaki kamera által biztosított precizitás, és páratlan részletgazdagság.”
Másik két sorozata szintén mellőzik az embert, mint a kép központi karakterét. Jelenlétük pusztán a textilek helyzetében, formájában, mozgásában érzékelhetők. A formák egyszerűsítésének folyamatát kutatta, így fotózott minden tárgyat, melyet letakartak (karácsony idején éjszakánként látható eladó fenyőfákat vagy épp felújításra váró épületeket). A sorozat kapcsán végül az autókat választotta. Érdekelte az a kispolgári magatartás, mellyel az ember kűzd a természetes elhasználódás ellen.
Repülő drapériái sorozatában ugyan nincs tárgy, mely alátámasztást nyújt, mégis a mozgás révén a textil „kiharap” egy részt a térből, így vesz fel mindig megújuló formát, ami a fotó által teljesen szilárddá köt.