A kiállítás elsősorban a monumentális művek bemutatására koncentrál, a jelenleg Karcagon, az öntőműhelyben lévő és Tiszadobon felállításra kerülő monumentális (260 cm) Vásárhelyi Pál szobor kísérőivel, a nagyméretű kubikusokkal lesz a kiállítás fókuszpontja.
1967 legelején az akkori Országos Vízügyi Főigazgatóság felkérte Vígh Tamást, hogy Tiszadobra tervezze meg Vásárhelyi Pál és a Tisza-szabályozás emlékművét. A közel egy éven át folytatott, zsűrizésnek mondott fontoskodás és gáncsoskodás után a megbízó elállt attól, hogy megvalósítsa Vígh Tamás és Bálint Jenő építész alkotását, és Tiszadobon felállított egy másik művet.
A terv alakjai negyven éve kisplasztikában élik életüket. Az öt figura együttesen a Nemzeti Galériában, Vásárhelyi alakja pedig különálló formában is („Magyar mérnök a 19. századból” címmel) még néhány példányban kiállításokon és gyűjtőknél megmutatták, hogy mi az, amit a korabeli hivatali hivatalos szemlélet sehogy sem tudott elfogadni. A mű azonban így is csak részlegesen volt látható, mert a teljes kompozíció csak terv maradt: az átlósan átvágott domb, a tetején a négy nagy méretű, kőből faragott kubikos alakkal és lent, középen a vízépítő mérnök bronzfigurájával, veszni látszott és a közösség veszteségeként könyvelhettük el évtizedeken keresztül, a Vásárhelyi küzdelméhez, művéhez méltó monumentumot.
Vígh Tamás a közelmúltban különös helyzetbe került: el kellett döntenie, vállalja-e negyven évvel ezelőtti önmagát, akkori elképzeléseit, és közel nyolcvan évesen végig tudja-e vinni ezt a nagyszabású munkát. A pályája derekán tervezett mű nagyon fontos volt a szobrász számára, így válasza saját kérdéseire igen volt. Harmonikusan és szervesen fejlődő szobrászat az övé, ezért lehetséges az, hogy téri-plasztikai gondolatai ma is érvényesek. Ha emlékműbe fog, az monumentális lesz, a hamis pátoszt messze elkerülve, mégis megemelve témáját, gondolatát, szellemi töltését.
Most Budapest látható a kiöntött és kifaragott öt szoboralak, a közel kétszeres életnagyságú bronz Vásárhelyi és a négy kőkubikos, majd innen hamarosan végleges helyükre, Tiszalökre, a Tisza-völgy Vízgazdálkodási Bemutató Központjába kerülnek, az átvágott dombra és a féldombok alkotta középponti térbe.
