A gondoskodás mindannyiunk közös tapasztalata, mely a születés pillanatától a halálig meghatározza életünket. Értelmezhető személyes módon (öngondoskodás), az interperszonális kapcsolatok szintjén (gyerekekről, betegekről, idősekről való gondoskodás), de kiterjeszthető a természeti létezőkre, tágabb értelemben pedig magához a Földhöz való óvó viszonyulásra is. A gondoskodás sokrétű fogalma erőteljes gazdasági-politikai vetülettel is rendelkezik, a gondoskodási válság, a gondozási migráció, a globális gondoskodói láncok és azok hatása korunk egyre sürgetőbb kérdései közé tartoznak.
A kiállítás címe, Vigyázat, törékeny∞Handle with Care egyaránt utal a gondoskodásra szorulók kiszolgáltatottságára, a gondozó és gondozott között fennálló aszimmetrikus viszonyrendszerre, az élet törékenységére és az ökoszisztémánk sérülékenységére, a szociális háló hézagjaira és a gondoskodás mindennapi rítusaira – de legfőképp a kollektív felelősségvállalás szükségességére hívja fel a figyelmet. Ugyanakkor magára a múzeum szerepére is vonatkoztatható, melynek a műtárgyak gondos kezelésén túl új, társadalmat érintő kihívásokkal feladatokkal és kihívásokkal kell szembenéznie.
A többszintű – szociális, gazdasági, természeti, egészségügyi – válság időszakában a kiállítás arra keresi a választ, miként értelmezhető a gondoskodás változó fogalma, és mi a művészet (és a múzeum) szerepe annak újragondolásában, hogyan válhat egy kulturális intézmény társadalmi kérdésekre érzékenyebb, befogadóbb, nyitottabb, hozzáférhetőbb, közösségépítő hellyé?
Illusztráció: Fátyol Viola: Mama tésztaglóriával, 2009, a művész jóvoltából