Fülöp Gábor Víz című kiállításán három új szobrot mutat be, melyek mindegyike kötődik a vízhez mint anyaghoz, közeghez. A három alkotásban – melyek közül az egyik emberalak közös munka Hegedűs Anett Lillával – három különböző felvetés valósul meg mind plasztikai értelemben, mind a témához való viszony tekintetében. A víz megjelenik a kiállításon a maga anyagi mivoltában – az egyik szobor alkotóelemeként –, máshol az immateriálissal, a megfoghatatlannal, illetve a keletkezéssel és az elmúlással megfeleltetve. Sokrétű szimbolikája a közvetlen utalásokon túl további jelentésrétegekkel gazdagítja az egyes műveket, s ugyanígy a kiállítás egészét is.
A kiállított szobrok közül csak az egyiknek az anyaga fa, a két életnagyságú emberalak szintetikus anyagokkal (egyik esetben víztiszta gyantával, másik esetben egy speciális ragasztóanyaggal) való kísérletek eredményeként öntés, majd utólagos felületi megmunkálás során lett létrehozva. A formaalakításban felbukkannak olyan, a művészre eddig is jellemző stílusjegyek, mint például az archaikus szobrokat idéző testtartás, a gondos kidolgozottsággal hangsúlyozott organikus felületek, vagy a negatív formák kitüntetett szerepe, melyek Fülöp Gábor alkotói fejlődése útjelzőiként időről időre, így a bemutatott művekben is újragondolásra kerülnek.
A kiállítás a művek tematikus vezérmotívum köré szerveződésén túl alkotói állásfoglalás magáról a szobrászatról, a biztos technikai tudás, a műfaji határok felfedezése felé irányuló kísérletezés és az ezekben rejlő művészi kifejezési lehetőségek szintéziseként.