A digitális technológia napi szintű használata a kapcsolattartás és kapcsolatteremtés során közvetlen módon hatással van az alkotókra és ezáltal az alkotói folyamatokra is. Az univerzális szimbólumok felhasználása, átemelése mindig jelen volt a művészetekben. A pop art által ikonikussá váló termékek, akárcsak napjaink filmes gifjei, a nézők előzetes ismereteire épülnek.A kiállításon résztvevő alkotók ezeket a közismert képi jeleket egyszerűsítik, absztrahálják, de csakis olyan mértékben, hogy az analógia mindvégig érzékelhető maradjon. Így a kiállításon szereplő munkák a képi transzformáció által az ábrázolás, az ábrázolhatóság és az absztrakció között egyensúlyoznak.
A kiállításon láthatunk példákat a technológiai változásokra direkt módon, már magával az előállításuk módjával vagy anyaghasználatukkal reflektáló, valamint a technikájukban látszólagosan a festészeti hagyományokat követő, motívumrendszerükben a közismert digitális jeleket felhasználó alkotásokra. Ugyanakkor megjelennek a digitalizációt, a fogyasztást és ezek gazdasági, szociális, kulturális vonatkozásait az emberi oldalról megközelítő személyesebb hangvételű, pszichologizáló olvasatok is.Ennek a két pólusnak a találkozása, egymásra vetülése adja a kiállítás dinamikáját és teszi hangsúlyossá a művészet–társadalom egymásra ható, kölcsönös viszonyát. A középpontban a festészet, az a médium áll, amelynek halálát már több alkalommal is, először talán a fénykép felfedezésekor, megjósolták; mégis újra és újra rácáfol ezen állításokra.