A XII. Alpok-Adria Intergraf Biennálén friuli, szlovén, magyar, stájer és burgenlandi művészek mutatják be munkáikat. Az Alpok-Adria Intergraf Biennálé már több mint 20 éve van jelen a CFAP (Centro Friulano Arti PLastiche) gondozásának köszönhetően. A kiállítás keretén belül elsősorban kísérleti grafikákat mutatnak be, és mint a név is mutatja, határokat átszelő tárlatról, együttműködésről van szó. 2 évente állíthatnak ki művészek az Alpok-Adria régióból, és az utánpótlás is szerepet kap: kezdő alkotók is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Az Alpok-Adria közösség 1978-as alapítását követően az udinei CFAP azon fáradozik, hogy régiókat összefogó kulturális együttműködést hozzon létre. A 80-as években Vittorio Marangone és Giordano Merlo ötlete alapján létrehozták az említett grafikai biennálét. A 2010-ben Eisenstadtban megrendezett kiállításon a friuli, szlovén, stájer és magyar művészek mellett 7 burgenlandi alkotó is részt vett. A magyarországi régió alkotói a kezdetektől fogva szereplői e nemzetközi tárlatnak, melynek első helyszíne Udine volt. Ez az első alkalom, hogy Szombathelyen is bemutatkozik a Biennálé.
XII. Alpok–Adria Intergraf Biennálé · Rassegna internazionale „Carta colore” – nemzetközi képzőművészeti kiállítás
A kiállítást csütörtökön 17 órakor megnyitja: Dr. Gerlinde Schrammel művészettörténész. Köszöntőt mond: Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.A megnyitón részt vesz: Prof. Gianfranco Ellero, a Centro Friulano Arti Plastiche elnöke és Dr. Rudolf Götz, a Landesgalerie Eisenstadt művészeti vezetője.