program szűrés szűrés elrejtése Keresés Helyszín összesBudapestvidék Időpont bármikormost nyílikhamarosan zár Kiállítás Időszilánkok – Bodor Anikó kiállítása a FUGA-ban Bergson a neves francia gondolkodó A nevetés című esszéjében mutatta meg, hogy a nevetés társadalmi jelenség, még ha egyedül kacagunk is, egyfajta közösségi korrekció ez, amely rávilágít a rugalmatlan viselkedésre. Terepmunka a Laboratóriumban – Grinberg Daniella kiállítása a K11 LABOR-ban Grinberg Daniella önálló kiállításában olyan rejtett konfliktusok feltérképezésére tesz kísérletet, melyek az ember és nem emberi entitások között létrejövő kapcsolódást jelzik. Hetey – Konok – Harasztÿ a Vasarely Múzeumban A Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület első alkalommal rendez emlékkiállítást, ezúttal egyszerre három művész tagja: Hetey Katalin szobrászművész (1924–2010), Konok Tamás festőművész (1930–2020) és Harasztÿ István szobrászművész (1934–2022) tiszteletére. Talk Down To Earth #6 – Amazónia lehelete a Francia Intézetben A Down to Earth előadássorozat hatodik alkalmán a távoli Amazónia egyes részein teszünk betekintést különféle fúvószenekarok rítusaiba, valamint egy termékenységi szertartásba. Mindehhez a terület két szakavatott kutatójának, Jean-Michel Beaudet-nak és… Kiállítás Kontra – Hajdú László kiállítása a Ferenczy Múzeumi Centrumban A Szentendrén élő és alkotó Hajdú László az itt szárba szökkenő vizuális nyelvnek, a konstruktív festészetnek képviselője, a mai napig meghatározó, budapesti Stúdió kiállítások 1966-os tárlatán mutatkozott be, majd a… Kiállítás Gulácsy – Na’Conxypan hercege. – Gulácsy Lajos (1882–1932) életmű-kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában Április elejétől a 20. századi magyar művészet egyik legkülönösebb alakjának, Gulácsy Lajosnak az életmű-kiállítása látható a Magyar Nemzeti Galériában. A mintegy kétszáz művet, azon belül 84 festményt felsorakoztató nagyszabású tárlat… Kiállítás Stories in Black – Szőnyei György az Einspach Fine Art & Photography-ban Szőnyei György kiállítása egyedi lehetőséget ad arra, hogy megértsünk egy alkotói folyamatot, amelyben az inspirációt adó képi elemek átalakulnak, grafikai jellé válnak, amelyek a művész képi nyelvezetének alapjait adták a… Kiállítás Nagy István 150 – A Csíki Székely Múzeum kiállítása 2023. március 28. Nagy István születésének 150. évfordulója. Erre az alkalomra nyílt meg a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum augusztus 30-ig látogatható kiállítása, mely a művész életútját követve, az általa művelt… Kiállítás Kriptofiúk a Q Contemporary Project space-ben “Kriptozoológia: az akadémiai(?) tudományok(?) által el nem ismert, (még!) nem bizonyított állatok/lények kutatásával foglalkozó tudományág(!). Három éven át kutattuk a hazai rémlényeket, a magyar kriptofaunát. Kietlen tájakon bukkantak fel a kollektív… Nem valóság de nem is álom – A Hegyvidék Galéria kiállítása A kiállítás címének választott, az Európa Kiadó „Tengerpart” című dalából kiragadott sorok jelzik, hogy a tárlaton bemutatott alkotások az érzékszerveinkkel felfogható anyagi „valóság” és a festészeti, üvegtechnikai eljárásoknak köszönhetően létrejövő… Egyéb Kilátó Állomás – Bükk a Mixátban Hargitai András és Gulyás Dóra sorozatának második része egy szürreális dokumentarista jellegű mese az erdőben, ahol színészek hangjai, képzőművészek alkotásai és a környezet hangjai egy analóg animált fotókkal, videószintetizátorokkal elvarázsolt… Egyéb Hollow: Aura a Trafóban Hollow Szeri Viktor koreográfus, Páll Tamás játéktervező/médiaművész és Muskovics Gyula kurátor közös hallucinációit testesíti meg. A három alkotó 2018 óta valósít meg immerzív performanszokat és installációkat Budapest és más európai… előző 1234567...1854 következő
Kiállítás Időszilánkok – Bodor Anikó kiállítása a FUGA-ban Bergson a neves francia gondolkodó A nevetés című esszéjében mutatta meg, hogy a nevetés társadalmi jelenség, még ha egyedül kacagunk is, egyfajta közösségi korrekció ez, amely rávilágít a rugalmatlan viselkedésre.
Terepmunka a Laboratóriumban – Grinberg Daniella kiállítása a K11 LABOR-ban Grinberg Daniella önálló kiállításában olyan rejtett konfliktusok feltérképezésére tesz kísérletet, melyek az ember és nem emberi entitások között létrejövő kapcsolódást jelzik.
Hetey – Konok – Harasztÿ a Vasarely Múzeumban A Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület első alkalommal rendez emlékkiállítást, ezúttal egyszerre három művész tagja: Hetey Katalin szobrászművész (1924–2010), Konok Tamás festőművész (1930–2020) és Harasztÿ István szobrászművész (1934–2022) tiszteletére.
Talk Down To Earth #6 – Amazónia lehelete a Francia Intézetben A Down to Earth előadássorozat hatodik alkalmán a távoli Amazónia egyes részein teszünk betekintést különféle fúvószenekarok rítusaiba, valamint egy termékenységi szertartásba. Mindehhez a terület két szakavatott kutatójának, Jean-Michel Beaudet-nak és…
Kiállítás Kontra – Hajdú László kiállítása a Ferenczy Múzeumi Centrumban A Szentendrén élő és alkotó Hajdú László az itt szárba szökkenő vizuális nyelvnek, a konstruktív festészetnek képviselője, a mai napig meghatározó, budapesti Stúdió kiállítások 1966-os tárlatán mutatkozott be, majd a…
Kiállítás Gulácsy – Na’Conxypan hercege. – Gulácsy Lajos (1882–1932) életmű-kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában Április elejétől a 20. századi magyar művészet egyik legkülönösebb alakjának, Gulácsy Lajosnak az életmű-kiállítása látható a Magyar Nemzeti Galériában. A mintegy kétszáz művet, azon belül 84 festményt felsorakoztató nagyszabású tárlat…
Kiállítás Stories in Black – Szőnyei György az Einspach Fine Art & Photography-ban Szőnyei György kiállítása egyedi lehetőséget ad arra, hogy megértsünk egy alkotói folyamatot, amelyben az inspirációt adó képi elemek átalakulnak, grafikai jellé válnak, amelyek a művész képi nyelvezetének alapjait adták a…
Kiállítás Nagy István 150 – A Csíki Székely Múzeum kiállítása 2023. március 28. Nagy István születésének 150. évfordulója. Erre az alkalomra nyílt meg a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum augusztus 30-ig látogatható kiállítása, mely a művész életútját követve, az általa művelt…
Kiállítás Kriptofiúk a Q Contemporary Project space-ben “Kriptozoológia: az akadémiai(?) tudományok(?) által el nem ismert, (még!) nem bizonyított állatok/lények kutatásával foglalkozó tudományág(!). Három éven át kutattuk a hazai rémlényeket, a magyar kriptofaunát. Kietlen tájakon bukkantak fel a kollektív…
Nem valóság de nem is álom – A Hegyvidék Galéria kiállítása A kiállítás címének választott, az Európa Kiadó „Tengerpart” című dalából kiragadott sorok jelzik, hogy a tárlaton bemutatott alkotások az érzékszerveinkkel felfogható anyagi „valóság” és a festészeti, üvegtechnikai eljárásoknak köszönhetően létrejövő…
Egyéb Kilátó Állomás – Bükk a Mixátban Hargitai András és Gulyás Dóra sorozatának második része egy szürreális dokumentarista jellegű mese az erdőben, ahol színészek hangjai, képzőművészek alkotásai és a környezet hangjai egy analóg animált fotókkal, videószintetizátorokkal elvarázsolt…
Egyéb Hollow: Aura a Trafóban Hollow Szeri Viktor koreográfus, Páll Tamás játéktervező/médiaművész és Muskovics Gyula kurátor közös hallucinációit testesíti meg. A három alkotó 2018 óta valósít meg immerzív performanszokat és installációkat Budapest és más európai…