Tárolunk, raktározunk, emlékezünk – Schmal Róza három módot választott a város ethoszának bemutatására, ezek közül a festői csak az egyik volt; örvendezünk a kísérletezésnek, még akkor is, ha egy-két dolog kicsit „házira” sikeredett.
Az első teremben festmények fogadnak. Az erősen redukált formák az észlelés határvidékére kalauzolnak minket. Láthatóan városra utaló jelek vannak a vásznon, ám ez a jel egy szigorúbb négyzetes alaprajzra, egy szemből látható ritmikus homlokzatra is utalhat. A képeken látható üres felületek még inkább hangsúlyozzák a felfestett „ritmusok” elemszerűségét.
Ezt a világot töri meg a következő kompozíció: a művész egy videót vetít a falra, a fal síkjára pedig horizontálisan és vertikálasan merőleges falapokat helyezett. A képen házak homlokzatait láthatjuk. A vetített valóságmásolatot a „létező” tér struktúrálja. A felvételen látható mozgó autó útja értelmet kap. A valós térbeli elemek „kiválasztják” a fontos elemeket – demonstrálják a gondolkodás működését. Ennek a műnek szépséghibája, hogy a kép értelmetlenül be-bemozdul. A koncepció minden zártsága ellenére a recenzens benyomása, hogy az – egyébként kitűnő – ötlet mintha nem teljesen lenne kidolgozva. Talán több kép, több beállítás érdekesebbé tenné az élményt – így épp csak a lehetőség csillan föl.
Az utolsó teremben falapokat találunk, amelynek gerincére fényképcsíkokat ragasztott a művész. Egy polcon már rendezve találhatjuk a nagyobb részét, alatta pedig hever még néhány – talán a néző közreműködésére várva. A ragasztott képek jók, és az elrendezés is arányos, de fontosnak itt a gesztust érzem – a kockák rendezésének (újra- és visszarendezésének stb.) lehetőségét. Az emberek, történetek és műalkotások (kutyák, macskák, csótányok stb.) egy térben és egy időben élnek a városban – Scmal Róza ennek a jelenségnek feldolgozását válaszotta témájául.
(Pintér Sonja Kortárs Galéria)