A Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán a 2004/5-ös tanévben fotóriporter és képszerkesztő képzés kezdődött. Az oktatást az intézmény épületében lévő Csokonai Galériában fotókiállítások kísérik.Mint arról az artportal már hírt adott, február 7-én (hétfőn) 17 órai kezdettel nyílik Ladislav Bielik fényképeinek kiállítása Kaposváron ’68 augusztus címmel.
A fotográfus 1939. május 28-án született Léván (Levice). A Smena és a Štart fotóriportereként dolgozott. 1968 augusztusában Pozsony megszállását fotografálta. A Férfi feltárt mellkassal a megszálló harckocsi előtt című képe világhírűvé vált. Az artportal látogatói a képet a kaposvári kiállítás előzetes híradásából ismerhetik. A siker nyilvánvaló volta miatt a későbbiekben a felvételt több hírügynökség és lap megpróbálta „lenyúlni”, pedig, miután a kép megjelent a Smena 1968. augusztus 22-i különszámában, a keletkezés körülményei és a szerző személye egyértelműek. A fentiekkel együtt ma is folyik nemzetközi szerzői jogi eljárás a kép miatt.
Bielik 1984. március 24-én fényképezés közben szenvedett halálos balesetet Magyarországon.
A most nyíló kiállítás felvételei korábban láthatók voltak Pozsonyban, Rózsahegyen, Túrócszentmártonban, a szlovákiai Komáromban, Bécsben, a franciaországi Avranches-ban, Angliában Leedsben, Montrealban, Washingtonban és Amerika több más városában, Budapesten a Szlovák Intézetben.
(Forrás: a kiállítás öt – közöttük magyar – nyelvű katalógusa.)
A tárlat sajátossága, hogy a rendezők Bielik Leica-méretű, eredeti filmcsíkjait szakaszokra bontva nagyították fel, és állítják ki. Ennek következtében a nézők közvetlenül érzékelhetik a „riportosságot”; a felvételek egykori elkészültének sorrendjében követhetik a történelmi jelentőségű esemény megörökítési, dokumentálási folyamatát.
A kaposvári tárlat február 23-ig lesz nyitva 8 és 18 óra között.