A tervezettnél egy héttel tovább, február 24-ig marad nyitva Surányi Nóra tárlata a Magyar Építőművészek Szövetsége épületében.
Két intim videomű, több érdekes fotó és egy – diplomamunkának készült – rendhagyó album is várja azokat, akik február 24-ig ellátogatnak a Magyar Építőművészek Szövetsége épületében berendezett összművészeti tárlatra, ami egyben a Crosstalk Video Presentations kiegészítő programja is.
A kiállítás főszereplője Surányi Nóra, a Crosstalk Video Art Festival 2011 díjazottja (Ballon-díj), aki tavaly végzett az MKE Intermédia szakán. A fiatal alkotó több különböző médiumban is kipróbálta magát, az idei retrospektív tárlat egyaránt foglalkozik festményeivel, fényképeivel és mozgóképes kísérleteivel. Munkáinak közös jellemzője, hogy középpontjukban mindig a szubjektív én áll, Surányi szinte mindig valós élményanyagból táplálkozik, melyet különböző fiktív narratívákba futtat ki.
Surányi művei vagy a múlt történéseit elemzik vagy a jövő lehetőségeit kutatják, mintha az alkotót valahogy kevésbé folalkoztatná a jelen, melynek szerepe a tárlaton felsorakoztatott munkákban mindössze egy látens vonatkoztatási pont. Bünti című kísérlete – ami egy kihallgatás video jegyzőkönyve –, fix kameraállásból rögzített, passzív interjú formájában idézi fel a riportalany (Surányi) gyerekkorát és szerelembe esésének történetét. A Najmányi Lászlóval közösen készített mű „okosan vulgáris” stílusa („Bibircsókos fasztarisznya”), a kérdések folyamatosan vádló hangneme („Csak bámulni tudsz, nézni nem?”), és az ezekre adott konstans igen-válaszok hatása olyan önironikus attitűdöt sugároz, mely helyenként tompítja, míg máskor – épp ellenkezőleg – erősíti a mese komolyságát. A nevetésre ingerlő és elszomorító passzusok váltogatása szinte észrevétlenül növeli a néző szellemi és lelki aktivitását, kiterjesztve rá Surányi saját szerzői hitvallását: „Meg kell gondolnunk, hogy mit gondolunk arról, hogy mit gondolunk.”
A másik film mindössze kiegészítő funkcióval bír, a tévé készülék előtti padon pihenő fotóalbum megszületésének fázisait mutatja be, és – egy újabb riport keretein belül – azok analízisére is vállalkozik. A kérdező szerepe ezúttal megoszlik: helyenként Till Attila faggatja az alkotót (hivatalos interjú), míg máskor Surányi akkori görög élettársa segédkezik az elvárásokat beteljesítő közös album létrehozásában (ezt dokumentáló „home video”). Bár a vitákat, beszélgetéseket és a munkafolyamatok képsorait bemutató kisfilm a befogadóban felmerülő gyakori kérdésekre igyekszik választ adni, a fő mű mégis a kézbe vehető könyvecske, ami egy elképzelt jövő fontosabb momentumait konzerválja. A szándékosan rontott kompozíciók, a többször ismételt beállítások, a képaláírások mind-mind a hitelesség oltárán áldoznak, egy igazi családi fotóalbum benyomását keltik. A valós alapok ezúttal is fiktív elemekkel keverednek, ugyan a képek között elvétve találni „valódi” dokumentációt (diplomaosztó) is, a fotók nagy többsége Surányi vágyinak két dimenziós beteljesülése, a barcelonai focimeccstől kezdve, a Mundruczó Kornél-filmben való szereplésen át, a kenyai kalandig.
A két monitort falra rögzített rövid fotósorozatok, illetve egy részletesen kidolgozott „forgatókönyv” kötik össze, mely munkák összessége egyaránt tanúskodik a Surányi széleskörű érdeklődéséről, és szemlélteti precíz alkotói magatartását.
Érdemes tehát rászánni az időt a Crosstalk első időszaki kiállítására, ami február 27-ig várja a szellemi és lelki táplálékra éhező közönséget.