Hogyan válhat egy művész a bécsi műtárgypiac szereplőjévé? Számít-e egyáltalán, hogy piaci tényező legyen, kell-e kereskedelmi galéria ahhoz, hogy módja legyen megélni és festeni? Bakos Tamás esetében már a művész definíciója is kérdéses, ugyan kiállításai vannak, a megnyitóján a kiállítótérben el sem fér a tömeg, de nem ettől más, nem ettől tanulságos a történet, hanem hogy miként került egy magyar hajléktalan alkotó a bécsi képzőművészeti világba, és mi lesz vele ezután?

Akvarell, papír, 25 x 32 cm / A képek forrása: Alte Schmiede

Bakos Tamás Nagykőrösön született, középiskolásként felszolgálónak tanult, de lényegében nagykorúsága óta hajléktalanként élt 13 évig Budapesten úgy, hogy még a hozzátartozói sem tudtak a hollétéről. Volt, hogy nagyon megverték, volt, hogy meglőtték, egyszer másfél év csend után egy ismerős akadt rá a Szabolcs utcai hajléktalankórházban. Abból élt, amit a szemetesekben, lomtalanításokon talált, csak ő más módon is hasznosította a „leleteket”: kartonokra, falemezekre festett, ezeket időnként – fillérekért – eladta, hogy festéket vásárolhasson. Bécsben élő húga próbált azzal segíteni rajta, hogy megmutatta Bakos néhány művét Walter Famler újságíró-könyvkiadó-galeristának, aki a Bécs városa által fenntartott Alte Schmiede nevű, a hatvanas években létrehozott kulturális központ vezetője.

Bakos Tamás, festő

Famler nevét a magyar irodalmi körök jobban ismerhetik, annak idején ő hívta először Kertész Imrét felolvasni Bécsbe, de most novemberben a kortárs magyar irodalmat németre fordító írónő, Terezia Mora is vendége volt a háznak, hogy egy újabb, magyar vonatkozású kapcsolatot keressünk. Bakost és a műveket azonnal megkedvelte, és nekilátott úgy „megcsinálni” a művészt, hogy a bulvár része a történetnek csak annyira látszódjon, amennyire a valóságot tükrözi, az üzleti haszon pedig lényegtelen, hiszen a szervezet nem erről szól. Viszont a kapcsolatrendszernek köszönhetően azonnal lett szponzor, aki néhány munkáért cserébe biztosít festéket, vásznat, lakhatást és műtermet – ha Bakos igényli. Ő ugyanis nem adta fel végleg a korábbi életmódot: alapanyagot a mai napig a lomtalanításokon és a kukákban keresi, az ihletet pedig az utcazajból meríti.

Bakos Tamás világa meglehetősen zárt; amellett, hogy soha nem tanult festeni, a fogalmakat is nehezen képes használni, nyilván ezért is alkot folyamatosan, kiküszöbölve, hogy bármit is meg kelljen magyaráznia abból, ami körülötte történik.  Verbálisan kommunikációs nehézségekkel küzd, vizuálisan viszont mindent megold, mindent közöl, amit közlendőnek tekint. Úgy tűnik, mintha csak az érdekelné, ami az utcán történik („a színek” és „a fények”, ahogy ő mondja), művészi karrierje nem különösebben. Passzív szereplő.

Akvarell, papír, 29 x 21 cm

Van a történetben némi Jean-Michel Basquiat-motívum is: az utcáról a galériákba került fiú, aki a keze ügyébe eső deszkákra fest graffiti-szerű neo-expresszionista képeket, torz arcokat. Talált tárgyakra festő talált művész, aki egyszer csak támogatókra lel, akik hagyják dolgozni a maga tempójában, a maga kedve szerint. Az adhat reményt a másfajta végkifejletre, hogy ez nem az 1980-as évek New Yorkja, hanem a 2010-es évek Bécse.

Itt nem lesz pillanatok alatt csillogás és meggazdagodás, és nem azért, mert Bakos művészete nem érdemelné meg, hanem mert az osztrák piac nem így működik. Cél volt elhozni az utcáról a testi épsége védelmében és lehetővé tenni, hogy festhessen, de nem cél eladni és keresni rajta. A bécsi piac egyébként is decensebb, mondja Famler, legalább tíz év kell ahhoz, hogy egy művész bekerüljön a kánonba, idő kell az értékének hitelesítéséhez, hogy a gyűjtő-befektető elhiggye, nem lesz becsapva. A hitelesítés fontos lépése, hogy a művészt nem tolják be egy kereskedelmi galériába, hanem olyan helyeken állítják ki, ahol bárki megtekintheti – jelenleg egy közintézmény kiállítóterében látható (Exiled On Side Streets, dec.23-ig), hamarosan a város egyik legnagyobb dzsessz klubjába viszik –, a galériás pedig jöjjön el érte, ha lát benne fantáziát. Van honlap és katalógus három nyelven, jövőre Hamburgban és Pozsonyban lesz kiállítása, jó lenne Budapesten is, de nem ismernek galériást.

Bakos Tamás Bécsben

Egyelőre a „városi csavargó”, a „kívülálló” képét erősítik, akitől úgy lehet venni, hogy nem része a piacnak. Különös világ ez, ahol mindenki ráér várni. Walter Famler szerint kell hogy legyen áttörés, de hogy mikor, az teljesen mindegy.

 

A cikk nyitóképe: Bakos Tamás. Fotó: bakos-t.org