Bednay Éva Németországban élő képzőművész életmű-kiállítása látható
január 15-től február 22-ig a hollandiai Wassenaar polgármesteri
hivatalának is otthont adó De Paauw palotában.
Ebből az alkalomból vasárnap a wassenaari polgármester – a hágai magyar és német nagykövetséggel közösen – fogadást adott, amelyen Heijo Klein művészettörténész, a bonni egyetem tanára méltatta a műveket és alkotójukat.
Az 1927-ben Budapesten született Bednay Éva a múlt század hatvanas éveiben elismert művésznek számított Magyarországon, a politikai korlátoktól azonban szabadulni igyekezett, és a hetvenes évek elején kivándorolt New Yorkba, majd később Németországban telepedett le. Tudatosan törekedett arra, hogy munkássága a kontinens újraegyesítését szolgálja a művészetek területén – akkor, mikor politikai értelemben erre még nem volt mód.
Az olajfestés mellett alkalmazott különböző kelet-ázsiai lakktechnikákat, később, a nyolcvanas években pedig egyre inkább használta felületként a selymet és a különböző textíliákat, valamint a zsírkréta-eljárásmódokat. A különleges textilmozaikok világának elismert specialistája lett.
Még Budapesten, 1968-ban rendezett egyéni kiállítást. Ezután New Yorkban és Clevelandben 1973-ban, Bonnban 1978-ban, 1983-ban és 1987-ben, továbbá Frankfurtban, Kölnben, Zürichben, Baselben, Bergheimben és Münsterben a nyolcvanas évektől az elmúlt évekig többször volt kiállítása. A Műcsarnokban a nyolcvanas évek elején ismét láthatók voltak művei külföldön élő magyar művészek tárlatán belül.