Február 26-ig, Budapest, Karinthy Szalon
Egy személyes és egy globális történet adja Torma Éva új kiállításának kettős témáját. A két topik mindegyikét a tenger, pontosabban az Adria horvátországi partjainál található Krapanj szigete inspirálta.
A helyszín ihlető ereje mellett, a két munka alapvető kapcsolatát a bennük egyaránt fellelhető kettősség, az idilli táj harmóniája és a művek nyugtalanító hatása között feszülő ellentét adja.
A Bianco koszorúalapok a Földközi-tenger partján című munkának külön aktualitást ad a menekültáradat, és annak következtében a Földközi-tengerbe fúlt emberek tragédiája.
A két mű, két egymást követő évben készült. Az Ölelj át 2014-ben, a Bianco koszorúalapok a Földközi-tenger partján, valamint az Ima 2015-ben, és ugyan egymástól független produktumok, de a művész állítása alapján mindegyik „alapvetően az emberi kapcsolatokról szól…”
Az Ölelj át című videó és a hozzá illeszkedő fotósorozat az emberi érzelmek és a megélés viszonyának természetrajzát tárják elénk. Azokat az önmagunk számára leggyakrabban evidens, s talán éppen ezért meg sem kérdőjelezett lelki mechanizmusokat, melyeknek általánosabb összefüggéseit és következményeit rendre csak utólag ismerjük fel.
Torma Éva mélyebb érzelmi világunk, önkéntelen lelki reakcióink logikáját egyszerű tárgyi, anyagi viszonyok közé transzponálja. Eszközei letisztultak, líraian kifinomultak. A kő, a követ formáló víz és az énkép leghitelesebb lenyomata, az emberi test hármas komponensére építi e videómunkát. A film kockái egy a vízparton fekvő alakot – magát a művészt – rögzítik, melyre szép egymásutánjában oltalmazó kezek köveket pakolnak.
Az első darabok nagy gonddal kerülnek kiválasztásra, elhelyezésre. Pontosan illeszkednek a test vonalához, formáihoz, az alak hajlataihoz. Aztán a testet elfedve a kövek lassan összeérnek, egymás kiegészítői lesznek; pikkelyes páncéllá alakulnak. Bár a testhez szervesen illeszkednek, súlyukkal mégis egyre nagyobb terhet jelentenek, mígnem tömegükkel végül egy sír formájára emlékeztetnek.
A páncél alatt a test ugyan még lélegzik és él, de ez láthatóan egyre nagyobb erőfeszítést igényel tőle. Ami védi, börtönként zárja magába és öli meg lassan a testet. A kő és a test finom érzéki találkozása szimbiózisra utal, végül mégis egymás létének kioltását eredményezik. A videó a túlterhelés folyamatát rögzíti, hogy aztán a kőpáncél súlyával magára hagyja a testet, és a nézőre bízza a feloldást: vajon hagyja-e magát agyonnyomni, vagy erejét megfeszítve lesöpri a magán hordozott terhet?
A 2014-es videót és a hozzá kapcsolódó fotókat egy tavalyi sorozat teszi teljessé a kiállítótérben. Ez a mű, a lírai hangvételű Ölelj áttal szemben inkább globális kérdéseket feszeget. A személyes indíttatás azonban itt is tetten érhető.
A fotósorozat kiindulási pontját egy installáció jelenti, mely a sziget falucskájának temetőjéből kihajított koszorúk vázából készült, s került a sziget partjának kőpadjára. A koszorúvázak másodlagos felhasználásának apropóját a tavaly nyáron eszkalálódó menekültválság szolgáltatta. A Kis-Ázsiából és Észak-Afrikából Európába tartó menekültáradat több ezer tengerbefúlt áldozatának emlékét idézik meg a partra állítva, vagy a körformába rendezve a vízfelszínre helyezve. Különös találkozása ez az önfeledt nyári vakációk életérzésének és a jobb élet reményében a nyugati civilizációt megcélzó, de el nem érő menekültek ábrándjainak. Mementója a vágy és a beteljesülés soha össze nem egyeztethető kettősségének. Ez a kettősség, vagy ha tetszik ellentét, akárcsak az Ölelj át! esetében a természeti elemek szimbiózisát sugalló képi konstellációkban jelenik meg. Mintha Torma Éva képein fordítva történnének meg a dolgok. Nem a harmónia, hanem a diszharmónia ölt naturális, idilli képet. Az idill részletei egy feloldhatatlan ellentét harmonikus és mégis nyugtalanító képzetét hordozzák, melyben a vágy lassú morajlással söpri, alakítja a teljesség partját.