Az East Art Mags program keretében Budapesten járt Ioana Paun, aki a képzőművészet és színház határterületeivel foglalkozik. Interjúját a Tünet Együttes vezetőjével, Szabó Rékával a bukaresti Revista Arta Online közölte angolul. Minthogy az interjú színházi tematikájú, az artPortal alap profilja pedig más, kerestünk egy olyan partnert a magyar fordítás közléséhez, ahol megfelelőbb kontextusba kerülhet az anyag. A Revizor Online közölte a magyar változatot, amelyből íme egy teaser!
„(Szabó Réka) … „Az élet értelme”: igazából ez volt az első olyan darab, amit a szülés után csináltam. Nem mondanám, hogy jó darab volt, de legalább abszolút radikális. Öt előadó a színpadon, élő zene, a közönség fejhallgatókat kap, a színészek akciókat hajtanak végre, fizikalitás és állandó monológ. A közönség válthat a csatornák között. Káoszt látsz a színpadon, minden színésznek megvan a saját csatornája, és a közönség arra fókuszálhat, amit éppen követni szeretne. Volt egy másik része is, a születés rész, az elején, amikor egy álomról beszéltem. Akkor még szoptattam. Ennek a végén azt mondom: „Van valaki, aki szeretném, ha utánam halna meg.” Ezt a mondatot nem tudtam kimondani azelőtt, hogy megszületett a gyerekem. Sosem volt ilyen gondolatom korábban. De a szülés után egyszerűen csak eszembe jutott. Szóval az előadásban, ez után a monológ után lefejtem a tejemet, kiöntöttem egy pohárba, és odakínáltam a közönségnek. Azt mondtam nekik, hogy nagyon sok vizet kell innom, hogy tudjak szoptatni. És most egy csomó ember odakint szaladgál az én tejemmel. (…)
A teljes szöveg pedig itt!