Szegedy-Maszák Zoltán az intermédia-szakos művészek kilencvenes évekbeli első generációjához tartozik. Indulása meghatározza számítógépes installációinak szikáran matematikus nyelvét. A professzionális hi-tech eszközök és a játékos interfészek ellenére Szegedy-Maszák a Mátrix-előtti computer-világ neveltje. Sejthető, hogy látott még többtonnás lyukkártya-masinát is, keze alatt meg-megcsikordulnak a bitek, s pixeljei sem bújnak az illuzionizmus Maja-fátyla mögé. Bár új installációján – a Dorottya Galériában bemutatott Aura 2-ben – saját tengelyük körül pördülnek meg a motívumok (a Wachowski-moziban kanonizált kameramozgásnak megfelelően), a virtuózan rövidülő elefánt mégis áttetsző síklapokból épített sokszögletű test marad csak. Szegedy-Maszák nem a chipkártyákban generált lenyűgöző hiperrealitással varázsol el, hanem a gépezetbe rejtett költészettel. Mert egy programozónak is lehetnek álmai. Szegedy-Maszák (szokásos munkatársával, Fernezelyi Márton informatikussal) most az anamorfózis lehetőségeivel játszik el. Vagyis a különböző tükröződő felületeken összeálló torzított ábrákkal. Egy hatalmas asztalra helyezett krómacél bögre köré projektor vetít értelmezhetetlen foltokat, amik a fémfelület hengeres tükrében alakulnak csak át figurákká. Némiképp tükörben, homályosan. Ebben az interaktív installációban – szemben például Orosz István grafikus anamorfózisaival – nem a szemfényvesztésen van a hangsúly. A sötétben derengő, pár centis, vetített figurák, a félhomályos terem és a bögrét díszítő ujjlenyomatok miatt elmosódott látomásokként tűnnek elő, a létező és a nem létező határmezsgyéjéről. Anatómiaatlaszok csonttanulmányai, forgó elefánt és klasszikus görög vázákra emlékeztető edényformák. A vázák némelyikén megmozdulnak az alakok, mint Achilles pajzsa Homérosznál: a ló nyerítve hátrarúg, a tevék komótosan vándorolnak, a férfiaktok egymással vívnak. Ilyen lehetett a delphoi jósdában, miután a hős mélyet szippantott Püthia bódító keverékéből – és a vázán meglódultak a fekete és fehér alakok. Mindeközben egy amerikai költő, Wallace Stevens enigmatikus sorai kígyóznak elénk, a tennessee-i dombra állított korsóról, amit körülölel a természet. Szegedy-Maszák elereszti az asszociációs fantáziánkat: miközben a krómacél bögrét tologatjuk az asztalon, mindenki – interaktív módon – összeállíthat egy személyes jelentéssort, anatómiai csontvázból, görög vázából, pörgő elefántból, Szent Pálból és Wallace Stevensből.
Dorottya Galéria
2007. július 21.–2007. augusztus 19.