Yale University
School of Architecture Gallery, New Haven
A Nagy Amerikai
Álmot talán a New York-i Szabadságszobor (a francia nép ajándéka), és a nevadai
Mojave sivatagban „Bugsy” Siegel, Meyer Lansky, és más gengszterek által
alapított kaszinóváros, Las Vegas együttese szimbolizálja.
A Világ
Szerencsejáték Fővárosa nemcsak számtalan kaszinónak ad otthont, de ebben a
városban működik az egy főre eső (Sic!) legtöbb templom is az Egyesült
Államokban. Ennél több temploma csak az indiai Benaresnek van, míg New York az
erős harmadik helyezett. A bűnök és azonnali megbocsájtás városát éjjelente
fantasztikus neoncsodák és más fényjátékok világítják ki, amelyeknek fénye
olyan erős, hogy az űrből nézve Las Vegas a világ legragyogóbb városa.
A sivatagi
völgyet először 1829-ben látogatta meg európai, Raphael Rivera spanyol utazó. A
spanyol telepesek artézi kutak tucatjait fúrták a sivatag homokjába, amelyek
vize legelőket, virágos mezőket (spanyolul vegas)
öntözött. A Texasból a Régi Spanyol Ösvényen északra és nyugatra utazó spanyol
karavánok itt pótolták a sivatagi vándorlásban elfogyott vízkészleteiket. A
spanyolok a zöldellő mezőkről nevezték el a területet Las Vegasnak. 1844-ben a
John C. Frémont vezette amerikai kutatóexpedíció vizsgálódott az akkor még
Mexikóhoz tartozó vidéken, amelyet 1855-ben csatoltak az Egyesült Államokhoz.
Ugyanabban az évben 30 mormon hittérítő érkezett Las Vegasba, hogy a mormon
hitre térítse a környéken lakó pauite
indiánokat, akiknek nem sok kedvük volt ősi vallásukat feladni. A hittérítők
védelmére a mai belváros területén erőd épült. Nem találva a hitükre fogékony
indiánokat, a mormonok kétévi prédikálás után elhagyták Las Vegast. Az első
vasútállomás 1905-ben épült, az egykori mormon erőd közelében. A közeli
bányákból kitermelt ércet ezután nem társzekerek, hanem tehervagonok
szállították innen Amerika öntödéibe. 1910-ben nyitotta meg kapuit a Szt.
Johanna katolikus templom. Las Vegast 1911-ben nyilvánították várossá. 1936-ban
adták át a várostól 48 kilométerre épült Hoover gátat és vízierőművet, amely a
Colorado folyó vizét felduzzasztva vízzel és elektromos árammal látta el a
vidéket. A szerencsejátékokat 1931-ben legalizálta Nevada állam. A
szerencsejáték-ipar indította el Las Vegas mindmáig tartó virágzását. A
legalizálást követő első évtizedekben a szervezett bűnözés irányította a
várost. A konkurenciaharc legtöbbször abban nyilvánult meg, hogy a gengszterek
megkéselték, megfojtották, lepuffantották, kidobták az emeleti ablakokból, az
épülő kaszinók alapjainak betonjába öntötték egymást. A szerencsejátékok profitjáért
való küzdelem ma már kevésbé erőszakos eszközökkel folyik. Az 1960-as években Howard
Hughes, az extravagáns milliárdos kaszinók és televízióállomások tucatjait
vásárolta fel Las Vegasban. Nyomában számos legitim vállalkozás épített
kaszinókat, hoteleket a városban. A gengszterek többségét a szövetségi kormány
szorította ki. A turistadollárok milliárdjait a Nellis katonai repülőtér
létesítésével ugyancsak Washington egészítette ki. A városba költözött katonák
ezrei és a kaszinók alkalmazottai lakhatási igényeinek kielégítése révén még
jobban felvirágzott az építőipar. A karib-tengeri Macau után Las Vegasban
keletkezik a legnagyobb bevétel a szerencsejátékokból a világon.
Robert Venturi
és Denise Scott Brown, a Yale egyetem professzorai, építészhallgató
tanítványaik csoportjával, 1968-ban érkeztek a Las Vegasba. Abban az időben még
nem voltak több millió dollárból megrendezett vízi revük, mesterséges
tengereken úszó kalózhajók, valódi van Gogh képek a hotelek galériáiban,
felhőkarcoló méretű, néha szándékosan ferdére épített lakóépületek, városnyi
bevásárlóközpontok a városban. Las Vegas csillogása felszíni volt. Az
építészcsoport a modernizmus zsákutcájából keresett kiutat az álomváros
építészetét tanulmányozva. Halálosan unták a gyászos funkcionalizmusban
végződött modernista architektúrát. Négy év kutatómunkája után a Learning From Las Vegas (Las Vegasból
tanulva) című könyvben foglalták össze kutatási eredményeiket. Ez a könyv az
utolsó nagy építészeti manifesztumok egyike. A szerzők akkora szeretettel
ölelték magukhoz az amerikai populáris kultúrát, amellyel manapság senki sem
merné azt megközelíteni.
A Yale School
of Architecture galériájának What We
Learned: The Yale Las Vegas Studio and the Work of Venturi, Scott Brown &
Associates című, 2010. február 5-ig megtekinthető kiállításán a
kutatócsoport munkájának dokumentumait, mintegy 100, az 1960-as évek Las
Vegasának építészetét megörökítő fényképet láthatunk, amelyeken néha a kutatók
is felbukkannak. Az épületek semmiben sem hasonlítanak a kulturálisan
felsőbbrendűnek tartott Keleti-part városainak Mies van der Rohe, Philip
Johnson, és más Walter Gropius tanítványok tervezte, modernista struktúráihoz,
sőt, még a Haussmann-újratervezte Párizs és a reneszánsz építészet esztétikáját
is elutasítják. Az 1960-as évek Las Vegasának épületeit, neon feliratait,
csillogó, villogó hirdetőtábláit a vidéki vásárok, texasi rodeók, s mindenekfelett
az akkor szellemi trónra került rock and roll néha gyermekes, máskor nem e
világi stílusa, ízlésvilága hatja át.
Robert Venturi,
Denise Scott Brown és diákjainak kutató expedíciója óta Las Vegas
architektúrája még tovább lépett a pop kultúra diadalútján. Felépült az
egyiptomi Kheopsz piramis, az indiai Tadj Mahal, New York belvárosának a
Szabadság szoborral kiegészített mása, gondolázhatunk Velence kópiájának
lagúnáin, valódinak tűnő vulkánkitörésen álmélkodhatunk, és így tovább. A
kereskedelmi kultúra ma erősebb, nagyobb hatalmú, mint valaha. Las Vegashoz
hasonlító város-fantáziák épülnek egymás után a Közép-keleten. És persze Kína
olyan sebességgel, olyan arányokban, olyan nagy fantáziával húzza fel
álomvárosait, amelyhez képest a háború utáni amerikai gazdasági fellendülés
eltörpül.