Tökéletes konceptuális
alkotás. Adott egy ősöreg filmklasszikus, Alfred Hitchcock Észak-északnyugat
című fél évszázaddal ezelőtt készült mozija. Festőnk még a hatvanas évek
derekán látta a sodró lendületű filmet, de egy életre belevésődött emlékezetébe
a dél-dakotai Mount Rushmore óriási szoborfejei között játszódó látványos
hajsza.

Évtizedekkel később maga is felkereste az amerikai turizmus
kultikus helyét, megállt a monumentális elnökportrék előtt lenyűgözve, fotókat
készített róluk, majd a felvételek alapján otthon olajképeket. Megfestette az
odavezető autóúton látott vulkanikus kőtömböket, saját magát párjával az
emlékmű előtt (hiperrealista képeslap stílusban), az elnökfejeket kékes-lilás
Hitchcock-színekben, majd a klasszikus kék ég előtti verzióban, plusz egy-két,
utazás során elkapott pillanatot, egy lepattant philadelphiai autószerelő
műhelyt és egy tükröződő óriási Kapoor-szobrot. Médiumváltás egy filmklasszikus
és az olajkép között, turistafotó toposz, fiatalkori álom beteljesítése,
amerikai hatalmi reprezentáció és nemzeti hagyomány – minden együtt van a
tökéletes neokonceptuális projekthez. Csakhogy a tárlatnéző előítéletes! A
helyszín nem egy trendi, üvegfalú white cube kiállítótér, hanem a Társalgó
Galéria csavart oszlopú díszterme. A művész pedig pedig nem egy amerikai
rezidenciaprogramról hazatért fiatal, hanem a hazai portréfestés királya,
Gyémánt László, aki az aczéli tiltott kategóriából startolva, hosszabb külföldi
karrier után áttörte a szélesebb közönség felé vezető láthatatlan acélfalat.
Aki olyan virtuózan fest, ami már meghaladja a konceptuális projektművészet
által elfogadható antiklasszikus maximumot. Benczúri eleganciával nagyolja el a
Lincoln-emlékmű nadrágszárán a festéket, bármikor előrántja a hiperrealista
tökélyt, mindig tudja, mikor kell megtörni az ecset elegáns siklását, mikor
kell lazúrosan elkenni a hátteret vagy oldottan körültáncolni a körvonalat. A
nagy képekhez akadémikus tanulmányok sorát készíti el, a színvázlatokat és az
árnyékfoltokat jelző szénrajzokat ki is állítja. Ebből már egyértelmű, itt nem
túlagyalt konceptmunkáról van szó, hanem egy hagyományos festői feladatról, egy
híres-neves látkép felkereséséről, tanulmányozásáról és megörökítéséről. (Így
loholt Csontváry is nagy téma után a századfordulón.) Az idős Gyémánt László új
technikát se keres, inkább őrzi és ápolja azt a könnyed impasto-tudást, amit
Tiziano óta örökítenek a festők generációról generációra. A jobb oldali
teremben kiállított klasszikus portrék ezt – a Rushmore-projekttől teljesen
függetlenül – egészen egyértelművé teszik: magabiztos szemmel elkapott
beállítás, „mintha élne” arckifejezés, elnagyoltan elegáns körítés. Pogány
Judit, Frank János, Darvas Iván és persze a művész, Bacchus-módra félmeztelenre
vetkőztetve, ecsetimádó, öreg olajfesték-kéjencként.