A Kassák Múzeum az
elmúlt évtizedben csöndesen rohadt az óbudai Zichy-kastély málladozó barokk
falai között: nyikorgó parketta, megsárgult plakátok, piszkos vitrinek, elavult
tudománytörténeti koncepció és körömszakadtáig érvényesített szerzői jogok. A
múzeumjárók örömére az intézmény – új igazgatóval az élén – átalakult egy
korszerű, világos és elegáns kiállítótérré.

A frissen festett falak között egy időszakos kiállítás
dolgozza fel a legendás avantgárdista utolsó évtizedének képzőművészeti
alkotásait Kassák és Kassák címmel. A múzeumnak ugyanis – a megörökölt
hagyatéknak köszönhetően – ebből a korszakból van a leggazdagabb gyűjteménye.
Az 1957-től 1967-ig tartó utolsó egy évtized pedig kulcsfontosságú a
Kassák-életmű továbbélése szempontjából! A kultúrpolitika által sokáig
negligált avantgárd művész körül ugyanis ekkoriban forrósodott fel a levegő.
Nemcsak a non-figurativitás tiltott gyümölcséért lelkesedő hazai fiatalok
keresték a békásmegyeri remete barátságát, hanem a nyugati művészetipar
prominensei is. Kurátorok és galeristák. A nyugati újbaloldal ugyanis
felfedezte magának a romlatlan orosz avantgárdot, mint a rózsaszín leninizmus –
a sztálinista szocreállal szembe állított – hűséges hírvivőjét. (Az éppen
diadalmaskodó technicizált gépkorszak pedig meglátta az ipari utópiákban saját
maga intellektuális előképét.) A nemzetközi lelkesedés nyomán egymás után
nyíltak meg a konstruktivista kiállítások a vasfüggöny túloldalán, avantgárd
csempészrakományok hagyták el a Szovjetuniót és hamisítók tucatjai vetették rá
magukat a szuprematista koncra. Az emigráns oroszokhoz hasonlóan Kassákot is
elkapta a nosztalgia, elkezdte újragyártani rég megsemmisült, fiatalkori
képarchitektúráit. Mind a mai napig nehéz elválasztani ezt a remake-évtizedet a
korai avantgárd korszakától. Az új kiállítás nem oszlat el minden homályt, de
szakszerű keresztmetszetét adja az életmű utolsó felvonásának. Kassák nem csak
konstruktivista munkákat készített ekkor. Hatással volt rá az európai
absztraktok körében divatos lírai foltfestészet és a kalligráfia is. Egyik
non-figuratív vásznán égő házsor vehető ki a vidám sárga és vörös mezők között,
egy másikon pedig a fehérlő ködben egy apokaliptikus feszület. De persze
látható pár kimért, geometrikusabb munka is, egyszínűre festett vagy tussal
kihúzott mértani formákkal és absztrahált betűalakzatokkal. A három termet
megtöltő válogatásban pár hatvanas évekbeli fotómontázs tanúskodik arról, hogy
az idős művészt megigézték a korabeli divatlapok manökenjei is. Az elegánsan
táncoló tusfestmények pedig bizonyítják, hogy a japán tollrajztól átvett
energikus kalligráfia új életet tudott lehelni a szigorú képarchitektúrákba.

Kassák Múzeum

2009. október 15 – 2010. január 3.