Éva az első Nő, Mária az Anya,
ehhez társul a Gábor, amely férfinév.
A természet nőnemű és hímnemű
egyedekre bízta a szaporodást és utódnevelést. A művésznek önmagában kell
megtalálnia a nőiest és a férfiast. Mindkettőről tudnunk kell, mindkettőt
éreznünk kell.
Gábor Éva Mária Mohácson, zenei általánosba járt, nem
tudva, hogy zenei ismereteit, felnőtt korában, fotófilmjeinél fogja
hasznosítani.
Ötödikes korában, Egyiptomról
szóló könyveket lapozgatva, talán Nofretéte súgja meg neki, hogy szobrász
legyen. A gimnázium után négyszer felvételizik a Képzőművészeti Főiskolára,
mire felveszik. Szívós, kitartó, nem hagyja magát eltéríteni. A Százados úti
telepen segédmunkás, kis szobrok sokszorosításán, műanyaggal dolgozik. Én most
lakom a Százados úton, 71-74 között még nem voltam ott. Jóval később
találkoztunk. A Főiskolára, Vígh Tamásra és osztálytársaira, vidáman emlékezik
vissza Évamária. Jó volt, mondja röviden.
1980-tól él Gyömrőn, nagy családdal körülvéve. Először
fából készít szobrokat, ez a legolcsóbb anyag ekkoriban. Az építettség érdekli,
a konstruálás és a tárgyak egymáshoz való viszonya. Olyan tájérmeket készít
Évamária, amik felelgetnek egymásnak, kiegészítik egymást. A táj mát itt kezd
terjeszkedni, végtelen lesz a tér és az idő, de a kibontakozás még várat
magára. Még szereti a művességet, szereti úgy csinálni a dolgokat, hogy erősen
hasson a nézőre. Eljön a pillanat, mikor a zárt konstrukció kinyílik,
dekonstrukcióvá válik keze alatt. A felépülés és lerombolódás dinamikája kezdi
érdekelni, a mozgalmas végtelenítettség. Hat-nyolc évig terrakottában próbálja
kifejezni mindezt. Párhuzamosan filozófiákat olvas: Platónt, Nietzschét,
Schopenhauert, később Hamvas Bélát. Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete is
érdekli Évamáriát. Újabb véletlen találkozás: a könyvet egy csepeli barátnőm
szerkesztette…
A cikk folytatása a FORRÁSOK szekcióban olvasható.