Március 25-én sajtótájékoztatót tartottak a Kortárs Építészeti Központ váratlan bezárásáról, ahol Finta Sándor építész bejelentette, hogy március 17-től nem a Nefelejcs utcai Róth Miksa Emlékmúzeum ad otthont a KÉK rendezvényeinek. Az Építészi Központot Szemerey Samu és Finta Sándor, a Róth Miksa Emlékmúzeumot Fényi Tibor igazgató képviselte a Merlin Színházban tartott beszélgetésen. Finta szerint a kiköltöztetés azért érte váratlanul őket, mert az önkormányzattal közösen leegyeztették a 2008-as programokat.Az alapítvány elnöke munkatársaival együtt már vasárnap nem tudott bejutni az épületbe, így a Központban maradt az öt millió forintot érő hang- és fénytechnika, a napokban nyílt kiállítás anyaga, és a szponzorok által felajánlott 3 millió forint értékű berendezések. A múzeum igazgatója tegnap ígéretett tett arra, hogy lehetőséget ad a KÉK munkatársainak a berendezések elszállítására.
Fényi Tibor az épület bezárását azzal indokolta, hogy az önkormányzattal együtt az emlékmúzeum a napokban elkezdi a műhelyépület átalakítását. Az épület hátsó szárnyában a tervek szerint üvegművészeti központ nyílik majd.
A sajtótájékoztatón Szemerey Samu elmondta, hogy az önkormányzattal és a múzeummal a KÉK szóbeli megállapodást kötött arról, hogy az alapítvány három évig használhatja az épületet. Fényi szerint ez az állítás nem igaz, szerinte a megállapodásban az szerepelt, hogy legfeljebb három évig maradhat a KÉK a műemléki épületben. Az igazgató szerint tavaly nyártól többször jelezte a KÉK felé, hogy a felújítási munkálatok 2008. márciusában elkezdődnek. Az önkormányzat két épületet, egy Csányi utcai ingatlant, és egy Kazinczy utcai házat is felajánlott Fintáéknak, de mivel az épületek összeomlás-közeli állapotban vannak, s mivel a KÉK tevékenységének nem felelnek meg, ezért a KÉK alapítói ezt a felajánlást elutasították. Hunvald György, a kerület polgármestere továbbra is ígéretet tett a KÉK alapítóinak arra, hogy a 2008-as évre nyugodtan szervezhetnek eseményeket. Úgy tűnik erről a szóbeli megállapodásról a Róth Miksa Emlékmúzeum igazgatóját nem értesítették, így a napokban elkezdte a Kortárs Építészeti Központ kilakoltatását. A KÉK alapítói a sajtótájékoztatón megerősítették, hogy az előre megtervezett programok nem maradnak el, s tárgyalásokat folytatnak több helyszínről is.