India végtelen. Rugalmas, mindent magába olvasztó kultúrája a biztosítéka túlélésének, életteliségének. Közegében minden megengedett, minden és annak az ellenkezője is megél. Megfér benne a pásztorlányokkal táncoló Krisna isten, az évekig napi egy kendermaggal táplálkozó Buddha, a szex művészete, az aszkétizmus metafizikája, a trónjukról szellemi kalandok reményében lemondó királyok, Bollywood Karib-tengeri zenékre épülő filmjei, a goa partik és a software fejlesztés. India régóta inspirálja a nyugati képzeletet. Kolumbusz hajói is ezt a mesés országot keresve fedezték fel az Amerikákat. Az indiai bölcselet a 19. században kezdte meghódítani a nyugati világot. Hozzánk, az intolerancia, gyűlölködés, kirekesztés hazájába megkésve, elsősorban a magányos géniusz, a szellemi életünkből száműzött Hamvas Béla révén jutott el, de csak most, egyenlőre csak kis vallási közösségek alakulásával kezdi megtalálni a helyét. Az 1960-as évek óta európai és amerikai zarándokok százezrei keresik fel India szent helyeit és hoznak onnan műtárgyakat, tanításokat és tanítókat.
Peter Nagy Nature Morte nevű galériája hosszú ideig a New York-i East Village egyik szellemi központja volt. A galéria az amerikai Új Festészet virágba borulása idején, 1982 és 1988 között működött. Bezárásának oka az 1980-as évek végén bekövetkezett paradigma váltás, a yuppie értékrend térhódítása, New York skanzenesülése volt. 1997-ben Peter Nagy az indiai New Delhiben nyitotta újra galériáját, amely azóta az egyik legismertebb indiai kortárs művészeti intézmények egyike lett. Olyan műfajokat támogat, amelyeknek korábban nem volt helyük a festményekre és szobrokra fixált művészeti piacnak. Főleg indiai művészek és velük együttműködő európai és amerikai alkotók konceptuális munkáit, fényképeit, installációs művészetét mutatja be, bátorítja a kísérletezést, a művészet határainak tágítását, a kultúrák közötti kommunikációt. A galéria kiállításait a nemzetközi kapcsolatait megőrző és tulajdonos szívesen utaztatja. A Nature Morte az első indiai galéria, amely rendszeresen részt vesz a legnagyobb nemzetközi művészeti bemutatókon, mint például az Art Basel, az Art Basel Miami Beach, a New York-i The Armory Show, vagy a párizsi FIAC. A New York-i Bose Pacia galériával együttműködve 2007-ben Calcuttában megnyitotta a Bose Pacia Kolkata galériát. Ez év őszén az indiai kortárs művészetet bemutató fiók galériát nyit Berlinben.
Peter Nagy és a Bose Pacia galéria együttműködéséből született a New York-i Neti-Neti (not this, not this) című (a „Neti-Neti” helyesen inkább „neither this, nor that”- re, „se ez, se az”-ra fordítható) csoportos kiállítás, amely indiai és nem indiai művészek munkáinak összecsengését vizsgálja. Azt bizonyítja, hogy a valódi művészet sohasem „tiszta”, kölcsönhatások jellemzik és folyamatos mozgásban van. Nem lehet örökérvényűen meghatározni, és nem tűri a kategorizálást. Csak annak nyílik meg, aki kíváncsi rá. Láthatunk indiai művész által készített, a Pop Art legnagyobbjai hatását tükröző számítógépes grafikákat, nyugati művész által, a process art eredményeit felhasználva alkotott Buddha szobrokat, az indiai kultúrában önmagukat megtaláló, indiai életformához alkalmazkodott, szárit, testfestést és testékszereket viselő amerikai nők fényképeit, és amerikai művész festette mandalákat. Peter Nagy él a kurátori szabadsággal: a nyugati művészek munkáit gyakran indiai oltárokká rendezve mutatja be. A kurátor ízlését dicséri, hogy gondosan kerüli az 1960-70-es évek indiai művészetet bemutató kiállításainak szirupos édeskedését.
Bose Pacia Gallery, New York