Csiszér Zsuzsi tovább kutatja a lélek útjait, a múlt árnyait, az eddigiektől eltérő módon, egy monumentális installáció keretében a Kiscelli Múzeum templomterében. Ha megváltották a jegyeket, indulhat az utazás!
A helyspecifikus mű két darabból áll: egy kivetített videóból, amin szavak pörögnek, mint a pályaudvarokon a vonatok indulását és érkezését jelző táblákon, valamint egy kettéfűrészelt vonatvagonból, ami 45°-os szöget zár be a templomtér padlójával. (Mindezt finom zenei hangok festik alá.)
A templomtér szakrális, sötét, 18. századi terébe helyezett profán, kivilágított, jelenkori közlekedési eszköz megdöbbentő látványt nyújt. Nem csak az ellentétes pólusok között feszülő különbségek miatt, hanem a méretek okán is.
A műegyüttes asszociációk sorát indítja el még azok számára is, akik nem ismerik Csiszér Zsuzsi eddigi műveit. Támpontot nyújt ehhez a kiállítás címe (Átjárás), és a kivetítőn megjelenő szavak is: „állandó helyszínekkel”, „Budapest vonalon”, „kutatom”, „igazi történetekkel” stb. Mikor belépünk a kiállítótérbe, mintha egy pályaudvar előcsarnokába vagy várótermébe lépnénk: a kivetítőt – vagyis az „utastájékoztató táblát” – figyelve tudhatjuk meg, honnan indul a vonatunk vagy dönthetjük el, ez alkalommal merre indulunk. Továbbhaladva a templomtér lenyűgöző méretei tovább erősítik a pályaudvar-érzetet. Ami kizökkent minket, az éppen a pályájáról „kizökkentett” vasúti kocsi.
A vonat mint az egy időben, a legtöbb ember által leggyakrabban használt tömegközlekedési eszköz, az utazás örök szimbóluma. Csiszér „kutatásai” eddig leginkább önmagára vonatkoztak; festett kollázsai én-keresésének állomásai, ám figyelmét ezúttal kiterjesztette a társadalomra. Olyan életszakaszba érkezett ezzel a vonattal, amikor saját történetei mellett egyre inkább a közösség „igazi történetei” foglalkoztatják. Ennek lecsapódása vagy inkább „becsapódása” ez az 1. osztályú vagon.
Hiszen egy vonatút során több ember sorsa fonódik össze, főleg ha az út során nem várt esemény következik be. Ez a vagon is egy különleges utazásról „mesél”, mivel Csiszér nem csak leemelte kötött pályájáról a hétköznapi közlekedési eszközt, és beemelte egy múzeumi térbe (közben persze műtárggyá avatva), hanem úgy helyezte el, mintha a földbe fúródna a jármű. Alászállás a lélek mélységeibe. Átjárás a valóság és a képzelet, a múltunk és jelenünk, érzelmi és szellemi szintjeink között.
Ha mi, nézők, telerakjuk adott életszakaszainkat végigkísérő utasokkal Csiszér kocsiját, töprenghetünk azon, hogy miért pont ezekkel az emberekkel fonódott össze sorsunk, és elgondolkozhatunk azon, hogy az „átjáró” után mindenki rajtamarad-e vajon a vonaton.
Csiszér installációja egy kevés eszközzel operáló, minimalista műnek tekinthető, színes, motívumfoszlányokkal teli, trompe l”oeil hatást keltő, bombasztikus festményeivel szemben. Ahogy Csiszér mondja: ez a két véglet. Mint ahogy önmagát is végletes embernek tartja, alkotásai is gyakran szélsőségeket fejeznek ki. A másik véglet – az Átjárással párhuzamosan futó – Napló című kiállításon tekinthető meg a Várfok Galériában, ahol szintén fel-felbukkan a vonat képe a színes motívumkavalkádban.
Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum
2011. 3. 31. – 2011. 5. 8.