Az egykori Kelet-Németországban, Lipcsében született Neo Rauch (1960) festményei első benyomásként narratívát sejtetnek, de ha jobban megvizsgáljuk a képeket, rejtélyeket találunk: az építészeti elemek szétfoszlanak, valamelyik történelmi korból való egyenruhás férfiak fenyegetnek más történelmi korban élő férfiakat és nőket, de hogy miért, sohasem derül ki. A stílus – mindig kölcsönzött – a képeken belül is cserélődik. Rauch monumentális festményein ugyanúgy megtalálhatjuk Giorgio de Chirico és René Magritte hatását, mint Velasquez-ét, Goyáét, vagy éppen Salvador Dalíét. A szocialista realizmus eszköztára pedig szinte minden képén megjelenik. A festő más festőktől vett idézetekkel dolgozza fel személyes történetét, teszi nyilvánvalóvá saját, ipari méretű elidegenedését. Izgalmas olyan közegben tanulmányozni a német művész festészetét ért számtalan hatást, amely lehetővé teszi az összehasonlítást és a  közeli vizsgálatot. A Metropolitan Museum Rauch kiállításán például könnyen felfedezhetjük például a Waiting for the Barbarians (A barbárokra várva – 2007) című kép kirándulói és a gazdag, kontrasztos tájkép hasonlóságát Balthus The Mountain (A hegy – 1936) című képéhez, amely része a MET állandó gyűjteményének, és egy emelettel lejjebb látható. Rauch karakterei álombeliek, néha gumiszerű, képregény-kezeik vannak, máskor egymásbaolvadnak, mint a sziámi ikrek. A lépték és a tér nincs szinkronban, a képek realizmus, szürrealizmus és absztrakció között oszcillálnak. A retro-futurista művek világa egyszerre tűnik kisértetiesen ismerősnek és fenyegetően idegennek.
Metropolitan Museum, New York