Anthony Giordano Gallery, Oakdale, Kalifornia
A hatalom képregényfigurákká alakítja birtokosait. Jól megfigyelhetjük a logószerűvé alakulást hatalomra jutott barátainkon, ismerőseinken. Elég, ha a legalacsonyabb döntési pozícióba jut valaki, amint a legkisebb mértékben befolyással rendelkezik mások sorsa felett, gyorsan elkezdi veszíteni dimenzióit, humorát, hús-vér ember jellegét. Külseje többé nem változik, mozgását, arcjátékát, gesztusait egyre szigorúbb koreográfia kontrollálja. Giccsfilozófiája tekintetében lehet liberális, zöld, vagy konzervatív az illető, jelenléte tekintetében mindenképpen ugyanazon szoborszerű archetípus felé tendál. A dimenzióvesztéssel egyenes arányban válik egyre megközelíthetetlenebbé: megistenül.
Egyre kevesebb tárgyat láthatunk az őt mutató fényképeken. Minden részletnek könnyen megfejthető, szimbolikus jelentősége van. A hatalom rituálékkal operál, amelyek minden vallás szertartásainál régebbiek, eredetük az őspogányság idejére vezethető vissza. Kommunikációja szimplisztikus és melodrámai, egyetlen célja a manipuláció.
Melanie Baker New York-i művész. Főleg a hatalom, ezen belül a politikai hatalom szimbolikája és egyéb jellemzői foglalkoztatják. Totems of Empire: Drawings by Melanie Baker című, 2009. december 14-ig megtekinthető retrospektív kiállításán többnyire újságokban megjelent fényképek alapján készült rajzokat láthatunk, amelyeknek a nemrég befejeződött elnökválasztás ad különös hangsúlyt. Nem változtatja meg a fényképeket, legfeljebb kiemeli egyes részleteiket. Hatalmat sugárzó gesztusokat, tárgyakat mutat. Vissza akarja adni a hatalom auráját. Elemzi a politikusok öltözetét. Felhívja a figyelmünket a testnyelv balettszerűségére, arra, hogy az imázs milyen erősen kapcsolódik az üzenethez. Sokszor nem is mutatja a beszélő arcát, a tárgyakból következtethetünk arra, hogy éppen ki a művész vizsgálódásának tárgya. Hangsúlyozottan nem embereket, hanem a hatalom igézetében tárgyiasult lényeket mutat. Érdekes megfigyelni például a szónoki emelvényt magabiztosan markoló kezet, a nagy gonddal kiválasztott nyakkendőt, a drága öltöny tökéletes szabását, a nagy betűkkel írt jegyzeteket, a lefegyverző és csábító, művi mosolyt az arcon, amelynek felső része nem látszik. A kortárs politikusok fényképei mellett az elődeikről készült festményeket is tanulmányozza a művész. Láthatunk egy részletet Charles Willson Peale George Washington a princetoni csatában című, 1779-ben készült festményéből, amelyen ugyanazt a hatalmat sugárzó testnyelvet figyelhetjük meg, mint ami a leköszönő, mostani elnök fényképein látható. Hasonló, időtlen asszociációkra ad módot Bertel Thordvaldsen dán művész Napóleon apotheózisa című, 1830-ban született szobrának lerajzolt részlete.
Valamikor 2004-ben, vagy 2005-ben, a TV2 azóta megszűnt, a mai kulturális műsorokhoz képest magas színvonalú Propaganda című sorozatának egyik hajnali adásában láttam az azóta elhunyt Halász Péter világhírű színházművészt és pedagógust, amint éppen egy nyilvános WC-t tisztogatott nagy gonddal. A WCcsésze súrolása közben Halász Péter javasolta, hogy a politikusok évente egyszer, nyilvánosan pucoljanak WC-t, mert ez a tevékenység segítené őket visszakapcsolódni a valósághoz. Az általam tanulmányozott politikusok közül azt hiszem, egyedül Václav Havel egykori cseh köztársasági elnök lenne hajlandó ilyesmire. Igaz, ő nem is istenült meg a prágai Hradzsinban töltött évek alatt. Maradt, aki volt: életszerető, vidám, örökké fiatal bohém.