A Francia Intézet február 1. és 4. között Holokauszt és filmművészet címmel programsorozatot szervez a Holokauszt Emlékközponttal együttműködésben.
A rendezvény célja, hogy körbejárja a holokauszt játékfilmen való megjelenítését francia és magyar előadók részvételével, valamint a témához kapcsolódó francia és magyar filmek levetítésével. Titok címmel Philippe Grimbert önéletrajzi regényének filmes adaptációját is láthatja a közönség Claude Miller rendezésében.
Franciaországból Norbert Engel, a francia kulturális ügyek
szakfelügyelője és a Soá emlékének ápolására létrehozott nemzetközi
akciócsoport egykori elnöke, valamint Jacques Fredj, a párizsi Soá
Emlékközpont igazgatója fogadta el a budapesti Francia Intézet
meghívását.
Az eseményre a Francia Intézetben (Budapest 1011, Fő u. 17.) kerül sor, a programok 18 órakor, valamint 19 órakor kezdődnek.
Prpgram
Február 1. hétfő
19.00 Mozi: Életvonat (Radu Mihaileanu, 1998, 103 p., francia nyelven, angol felirattal)
Szereplők: Lionel Abelanski, Rufus, Marie-José Nat, Clément Harari. 1941-ben Schlomónak, a falu bolondjának meglepő ötlete támad, hogyan tudnák megmenteni a közösséget a náci megszállástól: a helyi zsidóság áldeportáló vonatot szervez, náci és deportált álruhába bújik.
Február 2. kedd
18.00 Konferencia: Az európai zsidóüldözés ábrázolása a filmművészetben
Résztvevők: Prof. Szita Szabolcs, a Budapesti Holokauszt Intézet igazgatója, történész, Kende Péter, az MTA külső tagja, Karsai László, történész, a Szegedi Tudományegyetem professzora és Norbert Engel, a francia kulturális ügyek szakfelügyelője, a Soá emlékének ápolására létrehozott nemzetközi akciócsoport egykori elnöke.
19.00 Mozi: Un secret (Claude Miller, 2007, 100 p., francia nyelven, angol felirattal)
A szenvedélyes történetben a kis François belső utazáson keresztül tárja fel családja súlyos titkát. A magányos fiú szülei múltjának alapján képzeli el magának elvesztett bátyját.
A filmvetítést vitaest követi, résztvevők: Dr. Fehéri György irodalomtörténész, Surányi Vera filmtörténész, Dr. Pécsi-Pollner Katalin irodalomtörténész, Prof. Szita Szabolcs a Budapesti Holokauszt Intézet igazgatója, történész, Prof. Erős Ferenc pszichológus és Norbert Engel a francia kulturális ügyek szakfelügyelője, a Soá emlékének ápolására létrehozott nemzetközi akciócsoport egykori elnöke.
Február 3. szerda
18.00 Mozi: Meséld el… (Salamon András, 2007, 5 p., ff.)
A filmet a rendező, Salamon András mutatja be.
A film a 2008-as Amiens-i Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a Rövidfilmek Nagydíját.
A film egy zsidó kislány életét mutatja be a zsidók Dunába lövésétől kezdve – amelyet csodával határos módon élt túl – egészen addig, amíg hatvan évvel később fiatal szkinhedek támadásának áldozata lesz.
Mozi: Sorstalanság (Koltai Lajos, 2006, 135 p., magyar nyelven, angol felirattal) Kertész Imre regénye alapján
Szereplők: Fancsikai Péter, Dóra Béla, Péntek Bálint
A tizennégyéves Köves Gyurit 1944-ben, Budapest mellett letartóztatja egy magyar rendőr. Hosszú várakozás után egy számára ismeretlen helyre szállítják, amelynek még nevét sem ejti ki szívesen: Auschwitz-Birkenauba.
A filmvetítést vitaest követi, résztvevők: Dr. Vári György irodalomtörténész, Prof. Frank Stern (Bécsi Egyetem) és Norbert Engel a francia kulturális ügyek szakfelügyelője, a Soá emlékének ápolására létrehozott nemzetközi akciócsoport egykori elnöke.
Február 4. csütörtök
18.00 Konferencia: Holokauszt és filmművészet: Zárógondolatok
Résztvevők: Jacques Fredj a párizsi Soá Emlékmúzeum igazgatója, Dr. Harsányi László a Holokauszt Emlékközpont igazgatója, Norbert Engel a francia kulturális ügyek szakfelügyelője, a Soá emlékének ápolására létrehozott nemzetközi akciócsoport egykori elnöke és Prof. Heller Ágnes filozófus.
19.00 Mozi: Mephisto (Szabó István, 1981, 138 p., magyar nyelven, angol felirattal)
A filmet a rendező, Szabó István mutatja be.
A Mephisto Klaus Mann 1936-ban írt, azonos című regényéből született film, az egyénnek a totalitárius hatalommal szembeni felelősségét boncolgatja. A film olyan elismerésekben részesült, mint a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díj és az 1981-es Cannes-i Filmfesztivál Legjobb forgatókönyv díja.