A szentendrei MűvészetMalom – folytatva a helyi hősöknek szentelt kiállítássorozatot – egy grandiózus, sok száz tételt felsorakoztató tárlattal adózott Korniss Dezső életműve előtt. Itt is volt már ennek az ideje, hiszen Korniss modern klasszikusként éjjel-nappal jelen van a múzeumokban és az árveréseken, nagykiállítást viszont réges rég nem rendeztek a számára.

A városkához sok szállal kötődő festő a nemzetközi modernizmus emlőin nevelkedett: a húszas évek elején megismerkedett a Hollandiában élő Huszár Vilmos konstruktivista törekvéseivel, majd a párizsias, szabadelvű Vaszary szárnyai alá került a főiskolán. Fiatalkori művészbarátai fényes karriert futottak be a csillogó nemzetközi színtéren, Kepesből ismert tengerentúli fény-bűvész lett, Traunerből pedig világhírű filmes díszlettervező. Korniss nem ezt az utat választotta, hanem visszavonult a vidéki Magyarország festői szegleteibe, Szentendrére és Szigetmonostorra. Itt kezdett el (Vajda Lajossal együtt) kísérletezni azzal a modern–népies szintézissel, amit a zenében Kodály és Bartók addigra már meghonosított. Hasonló jelentőségű vizuális forradalmat nem sikerült kirobbantania, de felépített egy példaadó és izgalmas életművet. A harmincas-negyvenes években kialakult stílusvilágát a klasszikus avantgárd és a népi motívumok együttese alakította. Szürreális figurái hol kilyuggatott gumiemberként tekeregnek (mint a Laokoonban), hol pedig imbolygó, elvékonyodó-megvastagodó vonalként táncolnak az egynemű háttér előtt (mint a Boszorkányoknál). Máskor a konstruktivizmus formakezelését hasznosította: festett kubizáló csendéleteket és geometrikus alakzatokká leegyszerűsített arcokat. A tarka, dekoratív kockarendben újra és újra feltűnnek a colour locale ihlette motívumok, a szentendrei barokk boltív vagy éppen a nagy bajuszú Miska-kancsó. A geometrikus fejek máskor a bogarak pettyes kitinpáncéljává lényegülnek át, Korniss ugyanis az emberi alakokat gyakran helyettesítette sematikus bogárfigurákkal, furcsa, szürreális, Bosch-t idéző állatbirodalmat teremtve. A világháború utáni főművén, a Tücsöklakodalmon ezt fejlesztette tökélyre: a Házasodik a tücsök népdal mintájára színes, játékos, geometrizált ízeltlábú násznép lejti duhaj táncát, miközben muzsikus rovarok húzzák a talpalávalót. (A hatvanas években Korniss a Pannónia Filmtúdió munkatársaként pergő animációt készített a népdal és a festmény kettőséből – ez is látható a tárlaton.) A nyugati avantgárd örökségét nyíltan vállaló (a népi motívumok jelentősége ehhez képest csekély!) Kornissal nem tudott mit kezdeni a szocialista kultúrpolitika. A maga részéről megfestette 1950 körül Iustitiát, amint mérlegét a láthatatlan serpenyő súlya húzza le. Korniss a méltóságteljes „semmit” választotta: átmenetileg visszavonult, bábfestésből és plakátszínezésből élt. A festői műhely mélyén közben tovább folytatta formai kísérleteit, amiből az ötvenes évek végére kinőtt a zománcos kalligráfiák nagy korszaka. A non-figuratív, csurgatott festékcsíkok rokonságot mutatnak az akkori legfrissebb nyugati trendekkel, az absztrakt expresszionizmussal. De Pollock cowboyos vadságával szemben Korniss mindig is kimért, precíz és intelligens dekoratőr maradt, akárcsak Bálint Endre. Olyan bauhausos pedantériával kezelte a homogén színfoltokat, a ritmikus formarendet és az izgalmas felületeket, ami tetszetőssé varázsolta forradalmi újításait. Ezt a formai szigort remekül kamatoztatta a hatvanas-hetvenes években is, amikor a fiatal neo-avantgárd nemzedékhez csatlakozva éles peremű (hard-edge) geometrikus vásznakat kezdett festeni, de akkor is főként folklór motívumok alapján. A több száz művet felsorakoztató szentendrei kiállításon végigkövethető Korniss teljes életműve, az összes főművel és fontos sorozatával együtt!
A kiállítás rendezője Bodonyi Emőke.
Művészet Malom, Szentendre
2008. szeptember 13.–2008. november 16.