A múlt század első évtizedeiben a Montparnasse egyik központi figurája volt, az École de Paris egyik legelismertebb és legkeresettebb festője, ennek ellenére mindeddig sohasem rendeztek francia múzeumban önálló kiállítást műveiből. Ezt a hiányt pótolja most a Musée de Lodève, ahol 2008. november 2-áig Moïse Kisling hetven, zömében a világ legnagyobb Kisling-gyűjteményével rendelkező genfi Petit Palais-ból, valamint más európai és izraeli múzeumokból, magángyűjteményekből, kölcsönzött festménye látható.Az 1891-ben Krakkóban született Kisling 1910-ben érkezett Párizsba, ahol rövid idő alatt számos barátra tett szert, és műterme a negyed művészeinek kedvelt találkozóhelyévé, legendáshírű éjszakai mulatozások helyszínévé vált. 1913-ben Picassoval, Max Jacobbal, Juan Gris-vel és a szobrász Manoloval Céret – ben dolgozott. Itt készült képein a már Krakkóból magával hozott cézanne-i hatást a kubizmus jegyeivel ötvözte. Ennek szép példája az azonos című két tájkép, a két Paysages du Roussillon, de a kubizmus érintése az 1916-ban festett különös Cocteau-portrén is fellelhető. Ez utóbbit feltétlenül érdemes egybevetni Modigliani Cocteau-portréjával, mivel majdnem egyidőben, azonos helyen, Kisling műtermében készültek. Míg Modigliani képét szinte teljes egészében Cocteau félalakos, kubizáló portréja foglalja el, addig Kisling a műteremből is sokat láttat, sőt a nyitott ablakon keresztül még az utcára is kitekintést enged. Modigliani Cocteau-ja ifjú dandy, Kislingé egy elmélázó fiatalember. Modiglianit testvéri barátság fűzte Kislinghez, gyakran dolgozott annak műtermében. Kisling nemcsak a helyet és a modelleket osztotta meg vele, de gyakran a festéket és a vásznat is ő biztosította nyomorgó festőbarátja számára. Annak ellenére, hogy a közös műtermi munka során elkerülhetetlenül hatottak egymásra, mindketten megőrizték autonom festői nyelvüket. Ezt jól példázza a már említett két Cocteau-portré, és az azonos helyzetben fekvő, azonos modell után készült két akt, Modiglani Nu allongé-ja és Kisling Nu au divan rouge-a is. Kisling életművében, Modiglianihoz hasonlóan, igen jelentős helyet foglal el a portréfestészet, (modelljei közt szerepelt többek között Colette, Marie Laurencin, Arletty és Kiki de Montparnasse), de barátjától eltérően, számos tájképet és csendéletet is készített.
Ha Kisling első periódusának munkáiban formai megoldásokban, sőt néha a témaválasztásban is határozottan fellelhető a kubista hatás, színeiben az szinte sohasem jelentkezik. Palettája a kubistákra jellemző, visszafogott tónusú, limitált színhasználattal szemben, sokkal inkább a fauve-okéhoz áll közel.
Az I. világháború után, Kisling érdeklődése, akárcsak több kortársáé, beleértve Picassot is, a klasszikus festészet felé fordult. Ettöl kezdve gyakran merített az olasz reneszanszból (hogy csak Titian Vénusz-át említsük), könnyen felismerhető, hogy virágcsendéleteit a flamand festészet inspirálta, míg a harmincas években készült gyümölcscsendéletei a XVIII-ik századi francia mesterek, közülük is leginkább Chardin művészetéből táplálkoztak.
Kisling 1942-1946-ig, a háborútól kényszerítve, New Yorkban élt. Itt készült festményeinek kimagasló darabja utolsó önarcképe. A néző felé forduló arcból kiemelkedő, aránytalanul nagyra festett, koromfekete szemek kételyt és nyugtalanságot tükröznek.
Az Egyesült Államokból visszatérve, a festő a dél-franciaországi Sanary-sur-mer-ben telepedett le, ahol még néhány nyugodt, derűs év adatott meg számára. Itt készült tájképei a hely különös fényeinek, állandóan változó színeinek csodálatában születtek.
A kiállítás 2008. november 2-áig tart nyitva.