Amit mi nagyvonalúan kortárs művészeti színtérnek nevezünk,
az valójában egy különböző klikkek, generációk és ismeretségi kapcsolatok
mentén felszabdalt, heterogén mező. Az össze nem illő esztétikai szubkultúrák
közti árkokat ráadásul a másokat elutasító csoportszellem és a személyes
ellenszenvek még tovább mélyítik.

Ebben a jó száz éve ismert „klasszikus”
művészközegben próbálkozik egy újonnan megnyílt kereskedelmi galéria az
ellentétek összebékítésével. A Viltin Galéria a nyitottságot és a pezsgést
tűzte zászlajára – és ez a filozófia meg is látszik az utcára néző, három
termes, belvárosi kiállítóhelyükön (a volt Retorta Galéria). A nyitótárlat
ügyesen szemezget a különböző jellegű kortárs stílusvilágokból. Egyfelől vannak
a mostanában különösen divatos, lágy hangokon játszó, líraian ködös,
fél-figuratív festmények. Például Király András elmosódó vásznai, amelyeken a
Miska-kancsó és Rózsa Sándor Luc Tuymans monokróm konceptualizmusát dolgozza át
magyar nyelvre. Szerepel még a pasztell színekből és szétterülő híg
festékfoltokból harmonikus szimbólumvilágot építő Szabó Dorottya és a
megfolyatott akvarellvirágok népszerű lírikusa, Chilf Mária. De ugyanitt
említhetjük Csurka Eszter riasztóbb érzelmi töltettel rendelkező vásznait és
Hajdú Kinga aprócska égbolt vedutáit. De ez csak a Viltin kínálatának egyik
fele, a kereskedelmi galériás profilhoz jobban illeszkedő részleg. A falakon
ugyanis ott lóg Gerber Pál négy darab, ugyanakkora méretű és ugyanolyan sötét
színű vászna is, a rájuk festett eltérő árakkal. Egy kis fricska a vásárlóknak
és persze egy kis utalás Yves Kleinre, aki más-más árú, tökéletesen ugyanolyan
monokróm képeivel vált híressé. A szintén beválogatott Asztalos Zsolt nyomatott
áramkörök közé rajzol vonal-portrékat és kiállított egy riasztóan naturalista
panoptikum-Madonnát is, üvegvitrin alá zára. És akkor még nem is említettük
Bartalus Sándor hőre lágyulónak tűnő, földön szétszórt objekt-szobrait és Tibor
Zsolt ragasztószalag csíkokkal tarkított, falra firkált grafitvonalait. A
klikkesedés és az ellenségeskedés természetes egy olyan színtéren, ahol a
műfajból adódóan túl sok az egó és a nagyravágyás. De a széttartó
csoportosulások közötti átjárás megteremtése azért jót tesz mindenkinek – talán
a Viltin Galériának hosszútávon is sikerül.

Viltin Galéria
2008. november 14.–2008. december 6.