A metafizikus falusi térben kisé ijedten, de kedvesen áll az eltorzított madár, komikusan, és túlontúl emberien. Egy gumivégtagokkal ellátott csirke, embriószerűen elrajzolt porcikákkal – ő a csetlő-botló állatmesék főszereplője.A meséket Földi Péter írja, az öntörvényű művészbirodalmat álmodó somoskőújfalui festő. Földi birodalma nem tekint túl messzire, a szemétdombtól a pajtáig tart s vissza. De mint az archaikus mítoszokban, ebben a mikrovilágban is benne van az emberi lét teljessége, az összes karakter: a mindenlébe-kanál lábatlankodó csirke, a kiszámíthatatlanul viselkedő vadmacska, a riadtan menekülő vadnyúl, a megfontolt körgyűrűket rajzoló bölcs kígyó. S az emberek, a jótékony mesefigura-emberek, akik a dolgukat teszik a ház körül. A háttér rendszerint egyszínű sík felület, metafizikus mélységet adó, a perspektívát elhagyó színtér, ahol a különös figurák élhetik életüket.
Földi festészetének olyan sajátos falusias zamata van, ami unikumként hat az egyre inkább urbanizálódó fővárosi művészszcénában. A Somoskőújfaluban élő piktor úgy merített az avantgárdból, hogy nem lett a pillanatnyi nyugati trendek hűséges lakája, Földi saját képére (ami nagyon hasonlít az otthoniak képére) alakította a szürrealizmust. A fantasztikumok zsákja Földinél is felhasad, de nem mindegy, ki mit válogat ki belőle. Földi rusztikus szürrealizmust teremtett, egy csodálatos vidéki álomvilágot. És ami szintén elvágja a klasszikus szürrealizmus örökségétől, az a gondos megformáltság. Földi elképesztő mennyiségű festéket használ fel, amúgy is méretes képeihez. Falapokra erősített durva szövetre hordja fel a nyersanyagot, a textil szétfeslő szélei láthatók a képek pereménél, különös keretet adva a műveknek. A nemegyszer vaskos, expresszív halmokban felnyomott festék pedig míves, dombormű- vagy gobelinhatást keltő aprólékossággal kerül fel a táblákra. A rendre visszatérő figurák, a mesteremberi alaposság, a kiszámított kompozíciók elemelik a képeket az automatikusan író szürrealizmustól, a mitikus mesevilág fantasztikus territóriumáig. A hetvenes években a pályára lépő alkotó úgy használja fel a hagyományt, ahogy kell: nem iskolás korlátként, hanem személyre transzformálható nyersanyagként!
Aulich Art Galéria
2006. január 30.–2006. március 24.