A már meglévő régebbi ház mellett 2007. március elsején
tették le az alapkövét az új Ars Electronica Centernek, amely harminc millió
euróból rekordidő alatt fel is épült a mostani, év eleji avatásra. A két,
többemeletes épületrészt hatalmas üvegkocka foglalja egybe, 5.100
négyzetméteres kivilágítható homlokzattal, 6.500 négyzetméter össz-kiállítási
felülettel.
Az épületkomplexum keleti felén előteret képeztek ki
lépcsőkkel különféle szabadtéri rendezvények megtartására, alatta pedig az
elektronikus művészeti központ „szíve dobog” – a Main Gallery -, másfél méter
mélységben a földszinthez képest, kereken ezer négyzetméternyi területen. Ennek
végéhez kapcsolódnak a laboratóriumok, teszt-helyiségek és a műhelyek – mint a
közeljövő előhírnökei -, ahol a kutatók csoportja ideális munkafeltételeket
találhat további kísérleteihez. A világviszonylatban is fiatalnak számító, mert
idestova két és fél évtizedes múltra visszatekintő digitális médiaművészet
egyetemes szinten is a leggazdagabb archívumot halmozta itt fel, az 1979-től
rendszeresen megtartott fesztiváloktól kezdve az 1987-től kiosztott díjakon
vagy a korábbi projekteken át a résztvevő művészek és teoretikusok életrajzi
adataiig bezárólag. A molekuláris biológia valamint a géntechnológia rohamos
fejlődésének legújabb vívmányai nyomán testünk és agyunk működésének rejtett
titkaiba nyerhetünk betekintést az Új képek az emberről elnevezésű részlegen,
de a robotok világába vagy az űrteleszkópok révén a makrokozmoszba is
bepillanthat itt az érdeklődő, mégpedig interaktív módszerekkel: művész és
tudós, tanár és tanuló, szülő és gyermek egyaránt. Így teremthető szinte
játszva összefüggés a művészet és tudomány első pillantásra távolinak tűnő
területei között. A Duna partján az egész iparváros képét meghatározó tényező
lett az új architektúra, mégpedig nemcsak nappal, hanem főleg az esti
díszkivilágításban, amely átterjed a közeli templomra illetve a tér távolabbi
házsorára is. A fény-programokat amerikai és japán művészek tervei szerint
bonyolítják, ezekhez alkalmanként a vizualitás hatását tovább fokozó és ahhoz
kiválóan símuló akusztikus kiegészítések is társulhatnak. Linz új látványossága
kulturális túristák tömegeit vonzó attrakcióvá válhat, rövid és hosszabb távon
egyaránt.
A másik újdonság ennél jóval hagyományosabb. Az ismert
mondásból kiindúlva – „ha rövid a kardod, told meg egylépéssel” – az átellenben
lévő Lentos Kunstmuseum – mivel nem rendelkezett az egész osztrák
művészettörténetet átfogó, reprezentatív központi gyűjteménnyel –, a Linz09
égisze alatt országos műgyűjtésbe kezdett, hogy Európa idei kulturális
fővárosként, méltóképpen fogadhassa a világ távoli tájairól érkező vendégeket
és illően képviselhesse a nemzeti színeket. A választást nagyvonalúan az
érintettekre bízták, hogy mivel kívánják házaik vagy kollekcióik markáns
profilját érvényre juttatni. A kritériumok rendkívül sokrétűek lehettek: a
legrégebbi, a legdrágább vagy a legismertebb műtárgytól kezdve az igazgató
kedvencén illetve az adott kurátor ízlésén át a tipikus vagy épp a speciális
jelleg érvényesítéséig. A teljesen liberális segítség-kérésre ennek megfelelően
sokoldalú válasz érkezett az ország legtávolabbi sarkaiból, Bécstől a Bodensee
körzetéig. Több, mint harminc közgyűjtemény, alapítvány és vállalati kollekció
küldött fejenként három-három művet, saját legjobb belátása szerint. Ennek
nyomán hosszú évszázadokon és a legkülönfélébb stílusirányzatokon átívelő,
sokrétű anyag gyűlt össze. Már csak pénzen és térbeli korlátokon, meg a
vendéglátó Lentos Kunstmuseum illetékeseinek harmonizáló képességén múlt, hogy
„Best of Austria” címmel milyen bizonyítványt állítanak ki hazájukról a világ
színe előtt. A rendezők tudatosan vállalják a vitathatóságát annak, hogy miért
épp ez a véletlenül kiválasztott, kereken száz alkotás képviseli négy hónapon
át „az ország műkincstárát”. Az alkalmazott módszer olyan kérdéseket vethet fel
szerintük is, hogy létezik-e egyáltalán ideális kollekció elméletileg, aztán
hogyan kellene ennek kinéznie a gyakorlatban, melyek lehetnének a válogatás
objektív vagy szubjektív feltételei, és így tovább… A kvalitás elvitathatatlan
színvonala mellett ezúttal csupán amellett tették le a voksot, hogy félig
komoly, félig játékos kísérlettel próbálkoztak válaszolni az alkalmi kihívásra
: milyen is lehetne egy időszaki műgyűjtemény feltehetőleg ideális
összeállítása.