Ismét az Ernst Múzeum
mutatja be a Derkovits-ösztöndíjasok beszámoló kiállítását. A három éves állami
ösztöndíj a művésszé válás intézményének fontos küszöbeseménye, akit jegyez
később a szakma, az rendszerint elnyeri az ösztöndíjat.
http://www.youtube.com/watch?v=3mNnwroxj50
Ugyanakkor az éves tárlatok többé-kevésbé átfogó
keresztmetszetét adják a fiatal képzőművész-társadalomnak, amire máshol még
ennyi esély sincs. Az idei válogatás különösen melankolikusra sikerült. Bár van
pár politikusabb projekt, Horváth Tibor kiállította a Kogart vásárlási ötletére
érkezett válaszleveleket, Mécs Miklós pedig egy kérdőíven szavaztatja meg a
közönséget arról, hogy milyen havi fix apanázs mellett hagyna fel a munkával. A
többség mégis – és ez több, mint meglepő egy kortárs kiállítástól – inkább a
szolid líra, a transzcendencia és a finom lelki rezdülések felé tájékozódott.
Németh Hajnal Bachot játszik egy levegőből kifogyó templomi orgonán, Mátrai
Erik galaktikus feltámadásból fabrikált videóikont, Asztalos Zsolt meleg tapintású,
vigasztaló angyalképet installált, László Dániel barokk oltárt festett meg,
Király András pedig egy zöld köddé váló falusi körmenetet. Érzelmes húrokon
játszó melankólia, transzcendens kapaszkodókkal. Még akkor is, ha Kis Róka
Csaba kegyetlenül mészárolja le festményeinek félig emberi, féli állati
szereplőit, ha Szörényi Beatrix medveszobrát leterítette egy fekete kocka és ha
Varga Rita a csúnyán összevert felvidéki lánynak, Malina Hedvignek állított
Ophélia-ízű emlékművet.